Felnőttek a Rajkók: 28-án Pécsett lépnek fel
2010. augusztus 20. péntek 11:27
A programgazdától megtudtuk: az érdeklődők köre rendkívül széles, gyakorlatilag minden korosztály képviselteti magát benne. Az elmúlt időszakban sokan vettek jegyet a koncertre, ami Kosztics István szerint részben annak is köszönhető, hogy sokan nem jutottak be a Száztagú Cigányzenekar koncertjére. „A különbség a két együttes között csupán a létszámban keresendő, a megyei önkormányzat dísztermében mintegy harmincan lépnek fel" - magyarázta Kosztics. „Sokan azt hiszik, hogy a Rajkó egy gyerekekből, fiatalokból álló zenekar, pedig erről ma már szó sincs. Több mint ötven éve működik, felnőtt, profi zenészek alkotják."
A Rajkó Zenekart 1952-ben Szigeti Pál igazgató és Farkas Gyula művészeti vezető, karmester hozta létre. Céljuk akkor az volt, hogy az ország legkülönbözőbb pontjain élő roma fiatalok számára lehetőséget teremtsen a cigányzene hagyományainak ápolására, továbbfejlesztésére, azaz a tanulásra. Elképzelésük az volt, hogy a cigányzenét a kocsmai muzsikálás színteréről a világ nagy színpadjaira juttassa el. Ma már tudjuk: az akkor még szinte teljesen elérhetetlennek tűnő cél megvalósult. A Rajkó Zenekar az elmúlt öt évtizedben több, mint száz országban képviselte a magyar cigányság zenei kultúráját. A tehetséggondozás terén is nagyot alkottak a Rajkó mesterei: több ezer fiatal művész került ki az együttesből. Mostanáig számos hanghordozó jutott el sok százezer hallgatóhoz, a Rajkó pedig régóta befutott koncertzenekarnak számít.
A koncertre még kaphatók jegyek a Rácz Aladár Közösségi Házban (Pécs, József u. 4.).
EQM – Pécs2010
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...