Felmentés: önvédelemből gyilkolt a hajléktalan
2009. január 27. kedd 13:58
A táblabíróság Makai Lajos vezette büntetőtanácsa megalapozottnak találta és helybenhagyta az ügyben első fokon korábban eljárt Tolna Megyei Bíróság ítéletét, melyet azzal indokolt, hogy a hatvanöt éves férfi az életére törő támadással szemben védekezve oltotta ki a sértett életét, így cselekményét a jogos védelem körében valósította meg, az pedig nem büntethető.
A tényállás szerint a vádlott és az ötvenöt éves, szintén hajléktalan sértett 2007 elején egy elhagyatott dunaföldvári lakóépületben húzta meg magát. A sértett rendszeresen és nagy mennyiségben fogyasztott alkoholt, olyankor gyakran agresszíven viselkedett, előfordult, hogy dulakodott társával, többször bántalmazta is őt.
A két férfi 2007. augusztus 15-én egy helyi bögrecsárdában italozott, szóváltás alakult ki közöttük, s miután mindketten visszatértek szállásukra, a sértett egy bottal támadt a vádlottra, követelve, hogy hagyja el a várost. Többször megütötte, mire a vádlottnak sikerült elvennie és elhajítania a botot. Arra készült, hogy elmegy, míg társa lecsillapodik, de ő ekkor késsel támadt rá és közölte, hogy megöli.
A két férfi dulakodni kezdett, eközben a vádlott meg tudta markolni a kés nyelét, s hogy mentse életét, hatszor megszúrta támadóját, akinek ez is kevés volt, hogy elálljon szándékától. A cselekménnyel csak akkor hagyott fel, amikor a vádlott kétszer a nyakán életveszélyesen is megsebesítette, ekkor kiment az épületből, a közeli bokrok közé esett és meghalt.
Miután a vádlott észlelte, hogy társa nem él, a rendőrségre ment és beismerő vallomást tett. Hornokné Décsei Katalin, a Pécsi Ítélőtábla sajtótitkára az MTI érdeklődésére elmondta: mivel a férfi tette miatt több mint egy éven át előzetes letartóztatásban volt, de végül felmentést kapott, kártérítésre jogosult, melyet polgári eljárásban érvényesíthet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...