Faléccel ütlegelte szórakozó társait a buliban, enyhítette büntetését a Pécsi Ítélőtábla
2016. augusztus 30. kedd 16:28

Egy művelődési ház buliján szabadultak el az indulatok, amikor az egyik ott szórakozó összeveszett társával, aki őt hazaküldte. Nem hagyta ezt annyiban a begőzölt ember, bosszúból egy faléccel tért vissza és nem kímélte a bulizókat. A Pécsi Ítélőtábla 8 év 6 hónap fegyházról 7 év 6 hónap fegyházra enyhítette büntetését.
A jogerősen megállapított tényállás szerint P.N. elsőrendű vádlott 2015. április 4-én egy művelődési házban szórakozott, amikor egy szintén ott tartózkodóval vitába keveredett, közöttük dulakodás, lökdösődés alakult ki.
A másodrendű vádlott felszólítására az elsőrendű vádlott távozott a helyszínről, de rövid idő elteltével visszajött és a magával hozott fa léccel a táncparketten tartózkodó emberek felé legyező mozdulatokat tett, így közülük többen sietve távoztak is.
Az elsőrendű vádlott a távozó tömeg után indult és a rendezvény területén kívül tartózkodó, neki háttal álló sértettet egy alkalommal, nagy erővel, egy, az élet kioltására is alkalmas tárggyal a fején megütötte, aki ennek következtében arccal a földre került. A sértett 8-10 héten belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el, amelyeknél reális lehetősége volt az életveszélyt eredményező sérülés kialakulásának, csupán a véletlennek volt köszönhető ennek elmaradása.
A másodrendű vádlott észlelte a sértett állapotát és segítő szándékkal felé indult, amikor a háta mögött elhelyezkedő elsőrendű vádlott egy alkalommal a feje felé ütött, amely a másodrendű vádlott védekezésképpen felemelt kezét is eltalálta. A másodrendű vádlott bántalmazás következtében elszenvedett sérüléseinek gyógytartama 4-6 hét volt.
A támadó a helyszínről távozni akart, ezért beült egy gépkocsiba, amelynek ajtaját a másodrendű vádlott kinyitotta és legalább két alkalommal, kis erővel, az öklével megütötte az elsőrendű vádlottat a fején.
A P.N. elsőrendű vádlottat az elsőfokú bíróság, mint többszörös erőszakos visszaesőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, súlyos testi sértés bűntette és garázdaság bűntette miatt halmazati büntetésül 8 év 6 hónap fegyházra és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy az elsőrendű vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
A másodrendű vádlottat a bíróság garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 2 évre próbára bocsájtotta. Az ítélet jogerőre emelkedett.
A fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette büntetőtanácsa az elsőrendű vádlott büntetését 7 év 6 hónap fegyházra enyhítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.
Forrás: Pécsi Ítélőtábla
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Szeptembertől tovább emelkedik a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...