Esélynap a Nyugati Várfalsétányon
2011. május 12. csütörtök 20:34
A Baranya Megyei Esélyegyenlőségi Iroda közreműködésével május 14-én 10 órától rendezik meg az Esélynap-2011 elnevezésű programot Pécsett, a Nyugati Várfalsétányon. A napot 11 órakor Kővári János, országgyűlési képviselő nyitja meg, aki egyben a rendezvény védnöke is.
Délelőtt játszókerttel, a Lábita Színházzal és közösségi festéssel várják a kicsiket, nagyokat, családokat és idősebbeket egyaránt. Délután Élő Könyvtárral (az Élő Könyvtár úgy működik, mint egy hagyományos könyvtár, a könyvek azonban élő személyek, sztereotípiáink, előítéleteink áldozatai), az Önkéntesség Élő Lexikonával, koncertekkel (Csőke Renáta Quartett, NeoFolk), drogfüggő fiatalok által előadott színpadi produkciók szórakoztatják, gondolkodtatják el az érdeklődőket.
A nap folyamán alkalom nyílik civil szervezetekkel való ismerkedésre, szemléletformáló játékok kipróbálása, valamint több kiállítás - köztük interaktív is - megtekinthető a rendezvényen.
Forrás: Esélyek Háza
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...

