Embercsempészek ellen emeltek vádat a mohácsi ügyészek
2022. november 28. hétfő 16:03

A Mohácsi Járási Ügyészség három férfi ellen emelt vádat, akik 20 személyt
akartak Magyarországról illegálisan Németországba szállítani.
A vádirat szerint a két török és egy iráni állampolgár 2022 februárjában
Németországban állapodott meg abban, hogy Magyarországon illegálisan tartózkodó
20 török személynek segíteni fognak a jogszabályi rendelkezések megszegésével
Németországba utazni.
A vádlottak 2022. február 4-én az éjszakai órákban érkeztek Sárhát közelébe két
gépkocsival. Megállapodásuk az volt, hogy az egyik férfi fogja az általa vezetett
kisbusszal elszállítani a török állampolgárokat Németországba, a másik két vádlott
pedig egy másik gépkocsival követi, segítenek neki a helyszín megtalálásában és a
szállításban.
A Magyarországon illegálisan tartózkodó 19 férfi és egy nő török állampolgárt Sárhát
lakott területén kívül vették fel a kisbuszba.
Ezután elindultak, ketten elől haladtak a személygépkocsival, őket követte a harmadik vádlott férfi a kisbusszal.
A vádlottakat rövid időn belül rendőrök megállították, mindhármukat őrizetbe vették.
Az ügyészség több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés
bűntettével vádolja a férfiakat. Mindhárman letartóztatásban vannak, büntetőjogi
felelősségükről a Mohácsi Járásbíróság fog dönteni.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem hatméteres vízzel tetőzik a...
- Még két hétig a módosult menetrend...
- Demján: az új kormány sem tehet csodát
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Már nemzetközi versenyeken is...
- Rajonganak a kicsi, de megosztó...
- Alpári, erőszakos támadás indult a...
- Állatorvosok, állatkórházak
- Válságértekezlet a belvárosért
- Traffipax kedden Pécsett és környékén

