Embercsempécseszeket helyeztek előzetesbe Pécsett
2018. április 19. csütörtök 14:39

A Pécsi Járásbíróság csütörtökön elrendelte egy salgótarjáni és egy szegedi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra embercsempészés bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsított - több társukkal együtt - rendszeres haszonszerzésre törekedve, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport tagjaként, folytatólagosan és bűnszervezetben, közreműködött abban, hogy Magyarország területén, illegálisan tartózkodó személyeket a jogszabályi rendelkezések megszegésével más EU-s tagállamokba juttassanak.
A gyanúsításban szereplő bűncselekmény 5-től 20 évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
Mindkét gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, egyikük többszörös és különös visszaeső. Figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára és jellegére, alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak -szabadlábon hagyásuk esetén - megszöknének, elrejtőznének, a még fel nem derített bűntársaikkal összebeszélnének, a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével, elrejtésével meghiúsítanák, megnehezítenék a bizonyítást.
A bíróság határozatát az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és egyikük védője szabadlábra helyezés, illetve enyhébb kényszerintézkedés - házi őrizet vagy lakhelyelhagyási tilalom - elrendelése érdekében fellebbezést jelentett be, míg a másik védő, aki az ülésen nem volt jelent, három napon belül jelenthet be fellebbezést a bíróság végzése ellen.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére

