Élménydús képzést kaptak az egyházmegye hitoktatói
2016. július 02. szombat 11:15

A közelmúltban bibliai élménypedagógiai képzést tartottak a Magtár Látogatóközpontban. Bányai Sándor és Demjén Izabella trénerek első alkalommal tartottak 30 órás képzést a Pécsi Egyházmegye hitoktatóinak Kalandok és Álmok Szakmai Műhely címmel.
A Kalandok és Álmok Szakmai Műhely elnevezésű képzésen 24 fő vehetett részt.
Az élménypedagógia olyan szemléletmódot jelent a tanításban, amely a hagyományos oktatási keretek között kevés hangsúlyt kap.
Az élménypedagógia módszertanának képviselői azt vallják, hogy a gyermeknek a játékon és az élményen keresztül kell tapasztalatokhoz jutnia, így indítva el a tanulás folyamatát. A foglalkozások vezetői csupán keretet teremtenek a játékokhoz, a résztvevők maguk töltik meg azt megfelelő tartalommal.
A képzés a saját élményekre és az élmények feldolgozására épül. A három nap során a hitoktatók olyan feladatokat oldottak meg, amelyek képessé teszik őket arra, hogy önállóan tervezzenek és vezessenek az élménypedagógia módszertanán alapuló hittanórát, gyermekfoglalkozást.
A képzés során számos ötlettel és játékkal ismerkedhettek meg a résztvevők, és valamennyien örömmel vitték haza magukkal az újfajta gondolkodásmódot.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...

