Elhunyt Barkó György, a pécsi nemzeti színművésze
2024. január 31. szerda 11:19

Barkó György színművész 92 évet élt, közölte a Pécsi Nemzeti Színház.
Barkó György 1989-ben települt át Kolozsvárról Pécsre, az akkori színházigazgató Lengyel György invitálására. 1989 márciusától nyugdíjazásáig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, ahol számtalan fontos szerepben láthatta a közönség. Több mint 800 előadásban játszott.
A drámai karakter szerepektől a klasszikus vígjátéki figurákon át, a zenés vígjátékok és a bohózatok jól ismert alakjait egyforma erővel, odaadással, alázattal formálta meg. Alakításait erős érzelmi, indulati telítettség jellemezte. Ugyanakkor groteszk humora is kitűnően érvényesült a modern drámai szerepek megformálásában.
A Brassó megyei Pürkerecen született 1931. július 18-án.
Elemi iskoláit szülőfalujában és Kommandón járta. Nyolc évig volt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulója.
1954-ben végezte el Kolozsváron a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetet. 1988-ig volt a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, Harag György társulatának vezető színésze. A pécsi színházi munkák mellett sok hazai filmszerepben is láthatta a közönség.
„A színházra úgy kell tekinteni, mint a templomra. És úgy is kell viselkedni benne."
Ez a mondása mindannyiunk fülében élénken cseng, akik ismertük. Jó volt a közelében lenni, jó volt a kollégájának lenni. Kedvessége, szerény bölcsessége, józan gondolkodása, hatalmas szakmai tudása példaértékű volt.
Forrás: PNSZ
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Hasít a déli régió: ötmilliárdos...
- Változik a buszmenetrend Baranyában,...
- Előre szólnak, rendkívül kritikus...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...
- Késéssel közlekednek a vonatok a...
- Baranyában is készülnek a Barlangok...
- Akolitusi szolgálatra készülőket...

