Eldőlhet, börtönbe megy-e W. Gyula, az egyházmegye volt vagyonkezelője
2014. december 06. szombat 14:15

A Pécsi Ítélőtáblán jövő pénteken folytatódik W. Gyula, a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelőjének büntetőpere.
Idén márciusban első fokon bűnösnek mondták ki, és három év tíz hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Az ügyész súlyosításért, a vádlott enyhítésért fellebbezett, így az eljárás a Pécsi Ítélőtáblán fejeződhet be.
A katolikus papot költségvetési csalásban, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben és a számvitel rendjének megsértésében mondta ki bűnösnek. Az ítélet szerint az általa okozott kárt is meg kell térítenie: az államnak az adóhivatalon keresztül nyolcmilliót, volt munkáltatójának, az egyházmegyének ötvenötmillió forintot kell fizetnie.
W. Gyula 1994-től tizenhat éven át végezte az egyházmegye vagyonkezelői feladatait. A vádirat szerint olyanoknak is engedélyezte az adó- és járulékmentes kistérségi támogatás kifizetését, akik erre nem voltak jogosultak. Elmulasztotta a járulékfizetési kötelezettség havonkénti bevallását és teljesítését, így több millió forint egészségbiztosítási és munkaadói járulékkal rövidítette meg a költségvetést. A könyvelési hiányosságok miatt követhetetlen volt az egyházmegye gazdálkodása.
A perben korábban tanúként hallgatták ki Mayer Mihály volt pécsi püspököt is. Azt mondta, nem tudott a vádiratban felsorolt visszaélésekről.
Képünk archív felvétel, a Pécsi Törvényszéken tartott egyik tárgyaláson készült.
Forrás: Pécsi Ítélőtábla - EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tapolcán találkoztak a polgári körök
- Milyen is lesz a Kaptár?
- Természetközeli élménypark vár...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Korrupcióval vádolják a BAT-ot, a...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Lángra kapott az étel,...
- Hűvösebbre fordul a héten, az...
- Pécsett is a Napsugaras Kupakszívben...

