Elcoteq: augusztusban nem kapnak fizetést a dolgozók?

2011. július 19. kedd 12:11

Frissítve: 2011. július 19. kedd 15:04

Elcoteq: augusztusban nem kapnak fizetést a dolgozók?

Fizetésképtelenségi eljárás indítását kérte maga ellen a finn Elcoteq, miután hitelezői zároltatták bankszámláit. A cég részvényeinek ára 55 százalékkal zuhant. Telefonos megkeresésünkre dr. Krippl Zoltán, a magyarországi leányvállalat jogi és kommunikációs igazgatója nem reagált, Novodárszky Béla szakszervezeti titkár szerint azonban elképzelhető, hogy augusztusban nem kapnak fizetést a pécsi dolgozók.

Csődbe ment az Elcoteq, amelyet korábban a finn technológiai ipar nagyságát jelképező vállalatok között tartottak számon. A cég számottevően hozzájárul a Nokia sikeréhez is, amelynek beszállítója volt. A vállalat hitelezői megtagadták az adósságok elhatárolását, és zároltatták az Elcoteq számláit, így a vezetőségnek nem maradt más választása, mint hogy a csődeljárás elindítását kérve a finn hatóságokhoz forduljon. A bejelentés nyomán 55 százalékkal, 0,33 eurócentre zuhant a vállalat részvényeinek ára úgy, hogy előzőleg megkóstolta a 0,21 centes mélységet is.

Pécsett még termelnek, de a bérekkel csúszhatnak

Novodárszky Béla, az Elcoteq Vasas Szakszervezet titkára a Pécsi Újságnak elmondta: egy kaliforniai cég korábban jelezte, hogy pénzt fektetne a vállalatba, a bankok tehát a lehető legrosszabbkor zárták le a számlákat, köztük a pécsi gyárét is. Hozzátette: az üzem működése egyelőre biztosított, nem állt le a termelés, de az sajnos elképzelhető, hogy augusztusban nem kapnak fizetést a dolgozók. A kialakult helyzet miatt pedig a beszállítók kifizetése is nehézkessé válhat.

Minderre azt követően került sor, hogy pécsi üzemében a cég 680 fős létszámleépítést jelentett be múlt hétfőn.

Az Elcoteq európai - főleg balti és oroszországi gyártóhelyei - eladásával karcsúsodott az utóbbi pár évben. Ennek nyomán 2009. júniusban közölték, hogy a nagy volumenű európai gyártást Magyarországon, Pécsett összpontosítja a cég.

Mindazonáltal kevesebb, mint a felére csökkent az Elcoteq Magyarország Kft. dolgozóinak létszáma is a gazdasági válság kirobbanása után. A korábbi 7 ezer helyett jelenleg mintegy 2800 főt foglalkoztat a vállalat.

Fejlődési lehetőséget kínált viszont a magyarországi tevékenységnek az Elcoteq és a Philips tavaly év elején kötött globális megállapodása energiahatékony fényforrások gyártására, az Elcoteq szerződése a Nokiával a Nokia eladott távközlési eszközeinek utólagos javítására, szervizelésére, továbbá az Elcoteq és a kínai Huawei együttműködése, amelynek révén nagyobb mennyiségben készülhetnek távközlési hálózati rendszerekhez szükséges berendezések Pécsett.

Az Elcoteq 1998-ban jelent meg Magyarországon, korábban három, ma egy pécsi gyárában termel. A társaság 13,5 milliárd forint beruházást valósított meg 2003 és 2008 között Magyarországon.

Mi lesz a pécsi gyárral?

Szerettük volna megtudni, milyen következményekkel jár a pécsi üzem szempontjából a bejelentett csőd. Kedd kora délután azonban hiába próbáltuk elérni Krippl Zoltán jogi és kommunikációs igazgatót, nem válaszolt hívásainkra.

A vállalat a 2000-es években a világ egyik legnagyobb bérgyártója volt, ám súlyos csapásként érte, hogy a Nokia néhány évvel ezelőtt kiadásai csökkentése érdekében ázsiai beszállítókra cserélte le finn partnerét. 

Tegnap a vállalat bejelentette, hogy a hitelező bankok egy csoportjának nevében a Danske Bank felgyorsította a lejárt forgóeszköz-hitelének behajtási procedúráját, ami arra kényszerítette az Elcoteqet, hogy a cég irányítását külső ellenőrzés alá helyeztesse.

A finn cég, amely különböző üzemeiben immáron összesen mindössze 7000 embernek ad munkát, már júniusban jelezte, hogy nem lesz képes visszafizetni a könyveiben felhalmozódott forgóeszközhiteleket. Ugyanakkor azt állította, hogy tárgyalásokat folytat egy befektetővel, amely jelentős tőkeinjekcióra készül. Ez helyre billentette volna az Elcoteq pénzügyi egyensúlyát.

Palotás P. - Napi Gazdaság