Egy csók és más semmi - zenés komédia a Harmadik Színházban
2013. december 16. hétfő 11:09

Szenvedély, válóper, bonyodalmak egy gyerek körül, s minden, amit a szerelem hozhat - erről (is) szól az Egy csók és más semmi című, immár klasszikusnak számító zenés vígjáték, amely 1932-ben kezdte meg hódító útját.
Sikerének egyik titka a váratlan fordulatokban bővelkedő, több szálon futó könnyed történet, amit a Békeffi István verseire komponált Eisemann-dalok tesznek ellenállhatatlanná - igaz, ezeket ma már nem a cipészlegények fütyülik, de aki egyszer hallotta ezeket, annak hosszú időre a társául szegődnek.
A nyolc évtizeddel ezelőtti ősbemutatón Honthy Hanna, Törzs Jenő, Gombaszögi Ella, Kabos Gyula, Gózon Gyula és Ráday Imre bűvölte el a nagyérdeműt, most a Pannon Várszínház művészei garantálják a kellemes estét, melyben a Pécsi Harmadik Színház közönsége részesülhet két alkalommal: 16-án, hétfőn és 17-én kedden este hét órától. Az igényesen szórakoztató, látványos előadás (képünkön a darab egy jelenete - a szerk.) sikerének garanciája a remek alakításokon túl Vándorfi László korszerű rendezése is.
Az örökzöld slágerekkel fűszerzett, finoman pikáns történet sok szerelemmel, csipetnyi naivitással és némi iróniával megspékelve garantálja az önfeledt szórakozást.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Tapolcán találkoztak a polgári körök

