Egy baranyai édesanya vakcina helyett mérget remélt a fecskendőbe a mentősök számára

2021. január 07. csütörtök 16:59

Egy baranyai édesanya vakcina helyett mérget remélt a fecskendőbe a mentősök számára

Bár a véleménynyilvánítás lehetősége természetesen az Országos Mentőszolgálat  (OMSZ) közösségi felületein is adott, azonban van, ami méltatlan a hivatásukat szolgáló bajtársakkal szemben, írta Facebook-oldalán az OMSZ. Mint például annak a pécsváradi édesanyának a bejegyzése, aki mérget remélt a fecskendőbe a vakcina helyett.

 

 

Mint arról a héten már beszámoltak, "az ország egyik legnagyobb létszámú mentőállomásán szolgálatot teljesítő mentők 30%-a már most túl van az első védőoltáson, a többiek pedig (önkéntes jelentkezés után) megadott időpontokra érkeznek folyamatosan az oltópontokra.

 

A felelősen gondolkodó életmentő közösség tagjai saját szemükkel láthatták, mennyire komoly (akár életveszélyes) panaszokat okozhat a Covid19, ezért számukra egyértelmű volt a döntés a vírust megfékezni képes vakcina mellett.

Azonban ezzel a logikus magyarázattal sem sikerült meggyőzni azt a néhány oltásellenes kommentelőt, akik vállalhatatlan stílusban estek a mentőknek a poszt alatt.

Egy fehérvári targoncás például 84 karakteren keresztül gyűlölködött, amiért bajtársaink "pénzért chip-eltetik magukat", míg egy pécsváradi édesanya mérget remélt a fecskendőbe vakcina helyett.

A biztosítékot végül az a karcagi tanár csapta le, aki a képen szereplő bajtársunk halálát kívánta, amiért az beoltatta magát. A mentők azt kérik, hogy csak hiteles forrásból tájékozódjatok a védőoltásról, mert csak együtt sikerülhet legyőzni a vírust.


/A szolgálat tiltotta követői közül a méltatlanul megnyilvánuló felhasználókat és bejegyzéseiket./"

Képünk illusztráció.

EQM - Fotó: MTI (archív)