Drograzzia: a szomszédban kezdték, aztán egy baranyai dílerre is lecsaptak - Videó!
2021. november 27. szombat 10:29

A bajai rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének bevonásával hajtottak végre drograzziát három településen. Az összehangolt akció során nyolc férfit állítottak elő, közülük hetet őrizetbe is vettek.
A Bajai Rendőrkapitányság nyomozói a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival együttműködve hajtottak végre összehangolt akciót 2021. november 25-én. A nyomozás egy lakossági bejelentés alapján indult, miszerint Baján egy banda kábítószert árul és fogyaszt.
A feltételezett elkövetőkre egy időben, három településen csaptak le az egyenruhások: Baján, Siklóson és Érsekhalmán. A házkutatásnál 50 gramm kábítószergyanús anyagot, 10 tablettát, fogyasztásukhoz használható eszközöket, 2 db lőfegyvert, riasztófegyvert, lőszereket, valamint készpénzt találtak és foglaltak le.
Az akció eredményeként 8 embert állítottak elő a Bajai Rendőrkapitányságra, akik a gyanú szerint kábítószer beszerzésével és értékesítésével foglalkoztak. Az ezzel járó feladatokat egymás között felosztva, előzetes megállapodás alapján végezték.
A banda egyik tagját kábítószer birtoklása bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg a másik hét férfit bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt vették őrizetbe.
A nyomozók kezdeményezik a letartóztatásukat.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vevők dobták össze egy idős...
- Karácsony előtt érkeznek a januári...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Ismét az első negyvenben a...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- Nagyot fordul az időjárás, hóesés...
- Pénzzel teli tárcát talált két cigány...
- Nagy a baj: busszal ütközött egy autó...
- Közleményt adott ki a minisztérium a...
- Orbán Viktor: azt akarom, hogy a...

