Drog, lőszer is előkerült a baranyai motortolvajoknál
2019. június 26. szerda 16:31

Két motort loptak el Komlón, majd amikor a rendőrök felgöngyölítették az esetet, érdekes fordulatot vett az ügy. Kábítószer és lőszerek is előkerültek a kutatáskor.
Egy nő tett feljelentést a rendőrségen március 20-án azért, mert Komlón betörtek a garázsukba, ahonnan kettő motorkerékpárt, motoros ruhát és bukósisakokat loptak el. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd június 25-én elfogták a feltételezett elkövetőket, egy 27 és egy 34 éves komlói férfit.
Előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Az egyik motort Szágyon, a másikat pedig Magyarszéken találták meg a rendőrök, majd lefoglalták azokat. A nyomozók a 27 éves férfi lakásán megtartott kutatás során a fagyasztóban elrejtve összesen bruttó 972 gramm kábítószergyanús anyagot, míg 34 éves társa lakásán összesen 148 darab lőszert találtak és foglaltak le.
A bűncselekménnyel összefüggésben egy 23 éves tormási, valamint egy 24 éves szágyi férfit is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök. A gyanú szerint egyikük segítséget nyújtott a lopott motorok elrejtéséhez, a másik pedig annak ellenére vette meg az egyik motorkerékpárt, hogy tudta, hogy az lopásból származik.
A 27 éves férfi ellen lopás és kábítószer birtoklása, míg 34 éves társa ellen lopás és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés elkövetése miatt indult büntetőeljárás. Mindkét férfit őrizetbe vették a rendőrök, és kezdeményezték letartóztatásukat.
A 23 éves tormási férfi ellen bűnpártolás, a 24 éves szágyi férfi ellen pedig orgazdaság miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszűnik a csapadék, hideg reggelre...
- Szenteste napjától idén is...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Az ünnepek idején zárva tartanak a...
- Csak az ügyeletes patikák lesznek...
- A mentőben segítették világra egy...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- A vevők dobták össze egy idős...
- Pécsi karácsonyok, anno: katonák a...

