Döglött ügyek osztálya, kihelyezett ügyfélszolgálatok ősztől
2011. július 15. péntek 18:57

Pécs nemrég kinevezett új jegyzőjének hathatós munkája nyomán hamarosan olyan iroda várja a pécsi polgárokat, ahol az ügyes-bajos dolgaikban elakadt városlakók segítségre lelhetnek problémáik elsimításában. A városháza földszintjén, az egykori turisztikai iroda helyén szeptemberben nyíló helyiség jól reprezentálja majd az önkormányzat azon szándékát, amely ügyfélbarát hivatali rendszer kiépítését célozta meg, amely az eddigieknél hatékonyabban szolgálja a polgárokat.
Páva Zsolt még tavaly májusban jelentette be, hogy a városháza mellett a különböző önkormányzati hivatalokban is kérdőíves közvélemény-kutatás keretében kérdezik meg az emberek véleményét az ügyintézés hatékonyságát és a szolgáltatások színvonalát illetően. A megkérdezés célja annak felderítése volt, mennyire elégedettek a városlakók az ügymenettel, milyen kifogásokkal élnek a szolgáltatással és annak színvonalával kapcsolatban.
Talán az adatok feldolgozásából adódó konklúziók levonása késztette arra a polgármestert és a jegyzőt, hogy a városházán olyan iroda létrehozását kezdeményezzék, ahová a pécsiek régóta húzódó, még megoldatlan ügyeikkel fordulhatnak segítségért.
- Jelen esetben nem érdemes konkrét ügyekre szűkíteni az iroda feladatkörét, ezt a kérdést rugalmasan kell kezelni, ugyanis a bonyolult, régóta húzódó esetek jellemzően több területhez is tartoznak - mondta dr. Lovász István jegyző, aki azt ígéri, minden betérő polgár ügyét kivizsgálják és amennyiben kiderül, hogy az nem a város hatáskörébe tartozik, a megfelelő helyre irányítják a panaszost.
- Mindez persze nem jelenti azt, hogy az iroda, illetve az ott ügyet intéző kollégák ne pontosan kidolgozott jogi keretek, ügyrend, munkaköri leírások között működnének - tette hozzá.
A „Megoldatlan Ügyek Irodája" olyan kollégákkal áll a polgárok rendelkezésére, akik tapasztaltak, széles látókörűek és megfelelő rutinjuk van az ilyen ügyek elintézésében - legyen szó lakásfenntartási gondokról vagy akár különböző számlákkal kapcsolatos problémákról - tudtuk meg a városházától. Az iroda kialakítása az első lépés lehet a későbbiekben bevezetendő városi minőségbiztosítási rendszer kiépítése felé.
De nemcsak a Széchenyi téri létesítmény áll a honpolgárok szolgálatába, a tervek szerint nemsokára a keleti városrészben, az Origó-Házban, valamint Kertvárosban is nyílik egy ügyfélszolgálati iroda.
- Ezeken a helyeken szakképzett ügyintézők töltik ki, szerkesztik meg a különböző beadványokat, kérelmeket, űrlapokat és időpontot egyeztetnek a polgárok nevében. Így a pécsiek a már kész és hibátlan dokumentációval, előre megadott időben kereshetik fel az adott hivatalt. Ezzel az ottani ügyintézés lényegesen gyorsabbá válik majd - fogalmazott dr. Lovász István.
Képünk illusztráció.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...

