Bűz van, babám!
2010. július 18. vasárnap 18:57

Csütörtökön levélben küldött ütemezési tervet a Tettye Forrásháznak a több ezer tonna fekália és szennyvíziszap elszállításának módjáról a Délkomp Kft.
Dér Sándor, a társaság ügyvezetője azt állítja, hogy cége a mielőbbi megegyezést szeretné előmozdítani, de első lépésként pénzhez akarnak jutni.
Winkler Tamás, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy azonnal kifizetik a hiányolt milliókat a Délkompnak, ha ők elvégzik azt a munkát, amelyet szerződésben vállaltak. A Délkomp levele Winkler szerint azért elfogadhatatlan, mert a cég úgy akarja felvenni a pénzt, hogy a munkát nem végezte el.
– A pénzt azért tartottuk vissza, mert észleltük, hogy a cég hónapokon keresztül nem szállította el a keletkező szennyvíziszapot, ráadásul azt a félkész komposztot sem, amely egyébként a Forrásház tevékenysége előtt képződött – hangsúlyozta Winkler Tamás.
A szennyvíztelepen található 35 ezer tonna ürülékből és komposztból, mint már megítuk, csaknem 30 ezer tavaly október előtt keletkezett, vagyis még a Pécsi Vízmű idejében.
– A mi célunk az, hogy mielőbb megszüntessük a területen lévő rendezetlen állapotokat, ami miatt egyébként elsőként fordultunk a zöldhatósághoz, még korábban. Tárgyalás azonban csak akkor lehetséges, ha a Délkomp hajlandó legalább azt a hulladékot elszállítani, amely tavaly október előtt keletkezett – magyarázta Winkler Tamás.
Az egyelőre kérdéses, meddig húzódik majd a levelezgetés, illetve meddig marad ez az áldatlan állapot Pécs szomszédságában. Annyi azonban bizonyos, hogy a Környezetvédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint a Délkompnak milliós környezetvédelmi bírságra kell számítania, amiért csaknem egy éve nem szállítja el a hulladékot a területről.
S. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Ellopta majd eldobta a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...

