Bulik, sztorik és pécsi hangulat: őszinte életrajzi könyv jelent meg Rudán Joe-ról

2021. december 04. szombat 14:30

Bulik, sztorik és pécsi hangulat: őszinte életrajzi könyv jelent meg Rudán Joe-ról

Nemrég került ki a nyomdából Rudán Joe életrajzi könyve, amelyből számos érdekes történetet ismerhetnek meg az olvasók. A könyv nagy értéke, hogy őszintén mutatja be a Pécshez ezer szállal kötődő rocklegenda több mint 40 éves zenei pályafutását, amely bővelkedik jó sztorikban, bulikban, de igazán nehéz időszakok is voltak.


Háromszáznyolcvan oldalon, számos ritka és különleges fényképpel mutatja be az egykor többek közt a Pokolgépben, a P.Mobilban és a Dinamitban is éneklő Rudán Joe pályafutását a nemrég megjelent kötet, amelyet stílusosan a budapesti Rockmúzeumban mutattak be pénteken. Hasonló rendezvényt ugyanezen a napon este Pécsett is tartottak, méghozzá egy koncerttel egybekötve.

A kötet szerzője, Szentesi Zöldi László író, újságíró a budapesti eseményen elmondta, négy évvel ezelőtt fogtak bele a munkába, a beszélgetések során körülbelül 20 órányi hanganyag keletkezett. Hangsúlyozta, pécsi könyvről van szó, a város 60-as, 70-es évekbeli hangulata, a jellegzetes figurák visszaköszönnek a műből.

Szentesi Zöldi László arról is beszélt, a könyv egyik erőssége az őszinteség, ugyanakkor szó sincs túlzott kitárulkozásról.

Az író, újságíró több mint húsz évvel ezelőtt ismerte meg Rudán Joe-t egy erdélyi turné során, akit egy karizmatikus, remek embernek tart. A zenei pályafutása pedig könyvért kiáltott, tette hozzá.

Új lemez is megjelent

Rudán Joe 2017 után új lemezt is kiadott, amely a december 3-án, a könyvvel egy időben jelent meg. A Feketén fehéren című album tizenkét új, illetve 6 bónusz dalt tartalmaz. A hanganyag nemcsak CD-n, hanem pendrive-on is elérhető. Az album egyik, interneten elérhető dala alapján ismét egy színvonalas produktummal örvendeztette meg rajongóit a zenész.

A Kozármislenyben élő énekes elárulta, számos sztori található a könyvben, amelyben nemcsak a vidám pillanatokat elevenítik fel - mint például azt, hogyan hitette el a katonai sorozáskor, hogy mentális problémák miatt gyógykezelés alatt áll -, hanem az élet árnyoldalait is. A műben például írnak arról, hogy a rocker hosszú ideig az ital rabja volt, mostanra azonban eljutott oda, hogy évek óta nem fogyasztott alkoholt. A zenésznek egykor a jogosítványát is elvették, amikor pedig egy igazoltatás során a rendőr kérdezte, hol van a vezetői engedélye, azt felelte, maguknál.

A témával kapcsolatban Szentesi Zöldi László hangsúlyozta, erről beszélni nem szégyen, hanem dicsőség, hiszen hatalmas erő kell a mélypontról való felálláshoz.

A kötetet - amelynek a zenész nemcsak szereplője, hanem szerzőtársa is - a nagyobb könyvesboltokban nem forgalmazzák, ugyanakkor az interneten és a koncerteken is elérhető a mű.

Palotás Péter