Budapestig lehetne sétálni a pécsi álcivilek polgármesterjelöltje által eltüzelt fákon

2019. szeptember 10. kedd 14:36

Budapestig lehetne sétálni a pécsi álcivilek polgármesterjelöltje által eltüzelt fákon

Az MSZP, a DK és a Jobbik által támogatott Mindenki Pécsért párttagokat indító  egyesület polgármesterjelöltje, Péterffy Attila még mindig nem adott korrekt választ a civileknek az erőműben történt több százezer tonnányi fa elégetéséről. Évente annyi hengeres fát tüzeltek el, hogy ha abból utat építenénk, akkor Budapestig vagy éppen Stuttgartig is eljuthatnánk, számolt be róla a PécsMa.hu.

 

- Büszke vagyok arra, amit a hőerőmű vezetőjeként elértem - mondta még korábban a pécsi álcivilek polgármesterjelölte, Péterffy Attila, aki 2004-től 2008-ig főmérnökként, majd pedig 2015 közepéig vezérigazgatóként dolgozott a francia multinacionális nagyvállalat kezében lévő Pécsi Erőműben.

Péterffy idején saját bevallása szerint - ezt egy előadáson ismerte be - is évente nagyjából 450 ezer tonnányi faanyagot égettek el az erőműben, ennek harmada, 150 ezer tonna kifejezetten erre a célra kivágott hengeres fa volt, számottevő része a közvetlen közelről, a Mecsekből került ki.

Ha ezt a mennyiséget, 150 ezer tonnát lefektetnénk, és egy méter magas és egy méter széles utat építenénk belőle, akkor Budapestig el lehetne jutni így.

Ennél is hosszabb út készülhetne a kivágott és eltüzelt fákból, ha nem egy méter magas, hanem 10 centi vastag és 1 méter széles pallóból építenénk utat, hiszen így 10-szer olyan hosszú utunk lenne.

A Mindenki Pécsért Egyesület az MSZP, a DK és a Jobbik által támogatott politikusa saját honlapján megtalálható táblázatból egyébkén kiderült, hogy amíg az erőmű élén volt, addig összesen nagyjából kétmillió tonnányi hengeres fa égett el annak kazánjaiban, ha ezt a mennyiséget vennénk alapul, nem pedig az évi 150 ezer tonnát, akkor ennek sokszorosáról lenne szó, akár Stuttgartig vezető utat is építhetnénk.


A Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője, Vicze Csilla korábban is elmondta, hogy a hőerőmű óriási mennyiségű megrendelése tömeges fakitermelést generált, a régió erdeinek pusztítását eredményezte a francia tulajdonban lévő cég évi több milliárdos osztalékszerzése érdekében. Legutóbbi nyilatkozata szerint a hőerőmű kazánjaiban elsődlegesen villamosenergia-termelés céljával, 25-30 százalékos hatásfokkal tüzelték el a fát.

Péterffy egyébként régebben sem engedte meg a teljes civil kontrollt az erőműben, korábbi megkeresésünkre konkrét válaszok helyett inkább a Mecsekért aggódó pécsi civileket lealázva, kioktató módon beszélt róluk és a saját, politikai célból létrehozott honlapját reklámozta, olvasható a lapban.

EQM