Borünnep lesz 2010-re a fesztiválból
2008. szeptember 10. szerda 13:08

Szeptember 18-tól tíz napon keresztül több mint 120 kulturális programmal várja az Örökség Fesztivál a pécsieket. A korábbi évekhez képest újdonság, hogy az eddigi belvárosi helyszínek mellett a peremkerületeket is bevonták az eseménysorozatba. A programok a 2008-as év kulturális irányvonalainak megfelelően zajlanak, így az idei Reneszánsz év és az Európai Unió kultúrák közti párbeszédének akciója is hangsúlyosan helyet kapnak, koncertek, valamint egy tudományos konferencia keretében.
A sajtótájékoztatón szót kapó Mészáros András EKF-főigazgató elmondta, az Örökség Fesztivál tükrözi azt a célt, amelyet a város 2010-re kitűzött maga elé. A menedzsment központ vezetője az eseménysorozat tartalmi és formai igényességét emelte ki.
Tasnádi Péter polgármester köszönetet mondott a fesztivál szponzorainak, méltatva az EKF-cím elnyerésében játszott szerepüket. A "pesszimista hangok" és a szükséges beruházások ellenére Pécs már most is alkalmas a kulturális főváros programjainak lebonyolítására - tette hozzá.
Laknerné Brückler Andrea, a főszervező Pécsi Kulturális Központ vezetője üdvözölte, hogy az EKF művészeti tanácsa a 2010-es év egyik pillérprogramjaként számol az Örökség Fesztivállal. Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, ahogy a múltban is: a fesztivált jelenleg is a folyamatos változás jellemzi, így 2010-re már "Pannon Borünnepként" kívánják beilleszteni az kulturális főváros programjai közé.
A fesztivál részletes programja itt: KLIKK IDE!Képünkön (balról jobbra): Mészáros András EKF-főigazgató, Laknerné Brückler Andrea, a PKK vezetője és Tasnádi Péter polgármester.
Kép és szöveg: B. G.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére