Bombával fenyegetőzött egy férfi, mehet a hűvösre
2016. július 14. csütörtök 09:02

Jogerősen 1 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt a Pécsi Ítélőtábla egy 18 éves férfit közveszéllyel fenyegetés miatt.
Az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék a következő tényállást állapította meg: B.K. vádlott (18 éves férfi) hozzájutott egy mobilkészülékhez, amelyben nem volt SIM-kártya, így csak segélyhívó hívásra volt alkalmas.
2015. karácsony környékén puszta szórakozásból valótlan bejelentést tett a segélyhívó 112-es számra, miszerint egy kákicsi pásztorház kigyulladt és ég. Néhány nappal később egy betörést jelentett valótlanul, majd 2016. január 4-én egy korábban szórakozóhelyként üzemelt épületbe történt betörést jelentett be. A valótlan bejelentés alapján a rendőrség járőrei a helyszínre mentek, ahol semmilyen betörés nem történt.
Ugyanezen a napon a vádlott az egész napos italozást követően ittas állapotban ismét felhívta a segélyhívót és azt állította, hogy Pécsett a Széchenyi téren, illetve az Árkád közelében bombát rejtett el és engedjék ki egy korábbi ismerősét a börtönből. A Pécsi Rendőrkapitányság alkalmazottai a megjelölt helyeket átkutatták, semmiféle robbanószert vagy eszközt nem találtak.
A vádlott az eljárás során részletes beismerő vallomást tett.
A Pécsi Törvényszék a vádlottat terrorcselekmény bűntette miatt 2 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A Pécsi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta a vádlott cselekményét közveszéllyel fenyegetés bűntettének minősítette, büntetését 1 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra enyhítette.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a terrorcselekmény bűntettének tényállási elemei nem valósultak meg, a vádlott fenyegetésének semmiféle ténybeli alapja nem volt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Köles Ferenc színész, a PTE...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Szupersztár lenne Fásy...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...

