Biztonságban költhetnek a baranyai partifecskék
2016. augusztus 27. szombat 14:37

Az idei felmérés során hét olyan partfalat talált a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), ahol partifecskék is fészkelnek.
Összesen 1031 pár költéséről számolt be az MME, amely 7,1 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest. A legnagyobb kolóniát a pécsváradi homokbányában találták, ahol 330 pár költött. A fecskék továbbra is jelentős számban telepedtek meg a fekedi homokbányában (258 pár), míg Pécsen, a 6-os főközlekedési úttól északra található bányaterületen új, 249 páros telep alakult ki. Ide valószínűleg a Déli Ipari Park egyik anyagdepójából költöztek át a madarak, mert ott a tavalyi 210 pár helyett idén mindössze 7 pár fészkelt.
Mint azt az egyesület a szokásos havi hírlevelében írja, a faj fészkelő állományának monitorozását a jövőben már nem folytatják. Egy-két kivételtől eltekintve (például a Duna szakadópartja Kölkednél) a partifecskék homokbányákban költenek, ahol a védelmük a gyurgyalagokéhoz hasonlóan biztosított.
A legkevesebb fecskét egyébként 2003-ban regisztrálták, akkor öt telepen mindössze 228 pár fészkelt. Az állomány 2009-ben volt a csúcsponton, ekkor hét telepen 1468 pár költését feltételezték. A jelentős ingadozás bizonyíthatóan összefüggésben van az afrikai telelőterületek aktuális időjárásával. Ha a Száhel-övezetben csapadékszegény a november-február közötti időszak, akkor az ott telelő állomány mindig érzékeny veszteségeket szenved.
EQM - MME
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Fehérre festik a síneket a pécsi...