Betiltották az utcai ivászatot Mohácson

2021. április 02. péntek 11:26

Betiltották az utcai ivászatot Mohácson

A napokban írta alá Pávkovics Gábor, Mohács polgármestere azt az önkormányzati rendeletet, amely néhány kivételtől eltekintve megtiltja a város közterületein az alkoholfogyasztást. A szabályozás célja, hogy megelőzzék a rendbontásokat, a tilalom megszegői pedig szabálysértési bírságra is számíthatnak.  

 

 

Kisboltok környékén, trafikoknál, parkolókban és parkokban is gyakorta látni Mohácson is magányosan vagy csoportokba verődve iddogálókat - nem éppen szívderítő látvány pedig olykor nem áll meg a lélekrombolásnál. A hangulat emelkedésével a békés iszogatás átcsaphat kisebb-nagyobb balhékba, verbális vagy akár tettleges, emberek, tárgyak (például szemétgyűjtők, padok) ellen irányuló erőszakba is fordulhat.


Szándéka szerint ezt előzné meg az a már hatályos rendelet, amely a város valamennyi közterületén megtiltotta az alkoholfogyasztást.

A kivételek között találhatjuk a szórakozóhelyek engedéllyel működő kerthelyiségeit, a városi nagyrendezvényeket, többek között a busójárást, a civil szervezetek bejelentett programjait, a kulturális és sporteseményeket, a kitelepüléseket, valamint a lakodalmas menetet is.

Fontos tudnivaló, hogy azoknak a helyeknek a működtetői, ahol engedéllyel mérnek szeszes italt, kötelesek tájékoztatni a vendégeiket, hol fogyaszthatják azt el.

A rendelet megszegői szabálysértést követnek el, amelynek következménye a figyelmeztetéstől kezdődően akár 150 ezer forintos pénzbüntetés is lehet.

A közterületen történő alkoholfogyasztás megtiltása egyébként nem egyedülálló, az ország számos más városában hoztak hasonló rendeletet, például Pécsett is.

Képünk illusztráció.

M. B. - Fotó: Pixabay.com