Befejeződtek a "Drávai kerékpárút" baranyai munkálatai
2014. december 11. csütörtök 13:30
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Hrvatske vode (Horvát Vizek) vízgazdálkodással foglalkozó szervezettel közös projekt keretében közel 10 km-es töltésszakaszon építette ki, illetve újította fel a Dráva menti töltésen lévő koronaburkolatot, ami az árvízvédekezést és a kerékpáros turizmust egyaránt szolgálja majd. A projektzáró rendezvényre Horvátországban került sor december 11-én, csütörtökön.
Napjainkban Magyarországon és Horvátországban is egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a határterület természeti értékeinek megismerése iránt. A változatos szépségű tájak és a relatív alacsony szintkülönbségek jó lehetőséget kínálnak a kerékpározáshoz.
A kerékpáros turizmus fejlődése nagymértékben függ a megfelelően kialakított közlekedési hálózattól. A közutak a gépjárműforgalom miatt nem biztosítanak ideális feltételeket a kerékpárosoknak, erre lényegesen jobb lehetőséget kínálnak az árvízvédelmi töltéseken kialakított kerékpárutak.
A fejlesztéssel érintett szakasz a „Három Folyó Kerékpáros Túraútvonal" része, amely Ausztriából indul, Szlovénián keresztül éri el Magyarországot, ahol a Dráva és a Duna közötti szakaszon a Dél-Baranyai dombság lankáin halad.
A beruházás keretében magyar oldalon a Drávasztára és Révfalu közötti töltésszakaszon 3,2 km hosszban a burkolat javítására került sor, míg a Felsőszentmárton és Szentborbás közötti közel 6,5 km-es szakaszon új burkolat épült. Horvát részről 17,225 km töltéskorona burkolat modernizációja valósult meg két szakaszon. Az egyik szakasz a Duna-Dráva töltésen halad, mely Eszék Városát köti össze a Kopácsi rét Természetvédelmi Területtel. A másik töltésszakasz a Duna mentén Darázs község valamint a térség északi részén található horvát-magyar határ között húzódik.
A magyar-horvát határvidéken a természeti értékek megőrzését is pozitívan befolyásolja a kerékpáros közlekedés, a kerékpáros hálózatok fejlesztése. A javuló feltételek segítik az egészséges életmód, környezetbarát közlekedés, környezetbarát közlekedési eszközök fokozottabb használatának ösztönzését, és a forgalombiztonsági helyzet javítását - mondta el Márk László, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
A beruházás a Hungary-Croatia IPA Cross-border Co-operation Programme 2007-2013 keretein belül valósulhatott meg.
Forrás: Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Természetközeli élménypark vár...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Tapolcán találkoztak a polgári körök
- Hűvösebbre fordul a héten, az...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Korrupcióval vádolják a BAT-ot, a...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Gyász: hosszú betegség után elhunyt...
- Pécsett is a Napsugaras Kupakszívben...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...

