Bazilika lett a máriagyűdi kegytemplom
2008. szeptember 14. vasárnap 14:53

Az ünnepségen, amelyet Kisboldogasszony főbúcsúján és a németek búcsúján tartanak, részt vett Mayer Mihály megyéspüspök (képünkön jobbra a második) és Csibi Imre helyi plébános (képünkön jobbra).
A ma Siklóshoz tartozó Máriagyűd templomát 1805-ben, VII. Pius pápa nyilvánította kegyhellyé. A hagyomány szerint a XII. század közepén ezen a helyen imádkozott II. Géza király és ajánlotta Mária pártfogásába koronáját és trónját. A Boldogasszony tiszteletére kőtemplomot építtetett, amely 1148-ban készült el. A XVII. század végén fából faragott Mária-szobor került a templom birtokába, mely a korabeli szemtanúk szerint valódi könnyeket hullatott az előtte imádkozókért.
Az 1700-as évek elején a pestisjárvány elől a nép a csodatévő könnyező szenthez menekült, gyógyulásért esedezve. A járvány után a túlélők hálából felépítették a ma is látható kápolnát a nagytemplom déli oldalán. A templom népszerűségét jelzi, hogy évente mintegy 150-200 ezer turista, zarándok keresi fel.
A bazilikák egyházi jogi kiváltsággal rendelkező templomok, amelyek hosszú időszakra visszatekintő, kiemelkedő hitéletük elismeréseként kapják meg privilégiumukat a Szentszék Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjától.
MTI - MTI Fotó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- A brutális hőség miatt piros...
- Csodás égi jelenség lesz...