Bayer Zsolték a Nagy Lajosban
2009. április 24. péntek 20:36

A gimnázium zsúfolásig megtelt nagytermében több mint négyszáz érdeklődő jelent meg, ahol részben országos, részben pécsi aktuális közéleti eseményeket boncolgató előadásokat hallhattak a résztvevők – az esten, fórum keretében, kérdéseket is feltehettek a fővárosi újságíróknak.
A rendezvényen Hoppál Péter, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, valamint Pichler Imre, a Nemzeti Fórum Baranya megyei szervezetének elnöke mellett Páva Zsolt, az Összefogás Pécsért Egyesület és a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje is megjelent.
Páva rövid bevezetőjében elmondta, hogy a témák adottak: kísérteties a hasonlóság az országos és a pécsi helyzet között, elég csak a kedvetlenségre vagy az eladósodottságra gondolni. A jobboldali jelölt hangsúlyozta: helyben az elkövetkezendő időszakban ezt kell megfordítani, és mindent meg kell tenni azért, hogy a pécsiek nyerjenek.
Az esten ezt követően az Echo tévé és a Magyar Hírlap munkatársaié, Bayer Zsolté, Szentesi Zöldi Lászlóé és Pindroch Ferencé volt a terep: az országos helyzetet taglaló referátumaik után a nézők kérdéseire válaszoltak.
TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT: KLIKK IDE!
EQM - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Milliókat utaltak tévedésből egy...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Indul a pécsi repülőgépgyár, a Magnus...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...