Baranyában negyven település "nyúl" a munkáért
2011. szeptember 01. csütörtök 13:52
A Nyúl-unk a munkáért program szervezői július 14-én indították útjára azt a programot, amelyben faluközösségek jelentkezését várták. Az ország minden részéről összesen 235 közösség nyújtotta be pályázatát. A legnagyobb érdeklődés Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyéből érkezett, a pályázók 45 %-a e megyék közösségeiből került ki.
A programban részt vevő családok térítésmentesen kapják többek között a nyúlketreceket, a tenyészanyákat és bak nyulat, az elméleti és gyakorlati képzést, az oktatási segédanyagokat, a kezdő vakcinázást, a nyulak kezdeti tartásához szükséges takarmányt és eszközöket.
Baranyában a következő települések pályáztak: Áta, Baranyahídvég, Belvárdgyula, Csarnóta, Drávaiványi, Község, Endrőc, Gilvánfa, Gordisa, Gödreszentmárton, Görcsöny, Hegyhátmaróc, Hegyszentmárton, Hosszúhetény, Kákics, Kárász, Kisasszonyfa, Királyegyháza, Lúzsok, Magyaregregy, Magyarmecske, Máza, Mohács, Nagydobsza, Nagynyárád, Nagytótfalu, Lippó, Okorág, Patapoklosi, Pécsvárad, Pettend, Sátorhely, Somogyhatvan, Sósvertike, Sumony, Szászvár, Szava, Teklafalu, Tékes, Vékény.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Új játszóhelyekkel gazdagodott a...
- Eltűnnek a házak bejárata feletti...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- Fázott a télen? Pedig enyhébb volt az...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...

