Balesetet okozott, és a járművezetéstől is el volt tiltva
2018. május 05. szombat 09:30

Hárman is megsérültek abban a balesetben, amelyben öt autó ütközött össze Pécsett, a Zsolnay Vilmos úton. A balesetet okozó férfi ellen vádemelést javasol a rendőrség.
A Pécsi Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása miatt folytatott büntetőeljárást egy 27 éves férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017. december 12-én 16 óra 20 perckor Pécsett, a Zsolnay Vilmos úton a belváros irányába közlekedett személygépkocsijával. Haladása során a helytelenül megválasztott sebesség miatt elvesztette uralmát a járműve felett és nekiütközött az előtte forgalmi okból lassan haladó gépkocsi, valamint az az előtt álló gépkocsi hátuljának. Ezután áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött a belső sávban haladó gépkocsi elejének, amelyet nekilökött a szintén szemből érkező, külső sávban haladó járműnek.
A baleset során egy ember súlyosan, ketten könnyebben megsérültek. A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a balesetet okozó férfi nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, mert járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll. A rendőrök 2018. április 18-án gyanúsítottként hallgatták ki a férfit, a baleset okozásáért a felelősségét elismerte.
A gyanúsított ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Orbán Viktor: a békéhez erő kell, a...
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...