Az Omega együttes tagjai zsűrizik szombaton a PTE-s diákokat
2019. december 14. szombat 11:40

A Dalos-nap szép hagyománya a PTE Deák Ferenc Gyakorló Iskolának. Az osztályéneklési verseny ötlete 2005-ben született meg. Idén pedig nem kisebb sztáregyüttes lesz a vendég, mint a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar rockegyüttes, az Omega, amely 1962-ben alakult, és több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében.
Sőt, „nemcsak" vendégek lesznek, hanem zsűriznek is majd az osztályéneklési versenyen, a délután folyamán pedig kötetlen beszélgetésen lehet őket faggatni a múltról, jelenről és a jövőről.
A Dalos-nap újítása, hogy ezúttal már élő zenekarral fognak a diákok énekelni. Ebben segít majd az Új Babylon- Omega Tribute zenekar, akik rendszeresen előadják az Omega együttes számait, és voltak már az Omega előzenekara is.
A program kezdéseként az iskola jelképesen átadja a PVSK-Mecsek Füszért Vízilabda Szakosztályának az elmúlt hetekben a diákok által összegyűjtött plüssöket, amiket a vízilabda-csapat a keleti városrész óvodásainak ad majd át karácsonyig.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mánfai gyilkosság: két kislány maradt...
- Szenteste napjától idén is...
- Átmeneti időre változik a pécsi IC-k...
- Lesz olyan hely az országban, ahol...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett az ünnepi...
- Minden idők egyik legrosszabbja az...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Betegekhez, idősekhez is elvitték az...

