Arcon ütötte és kirabolt egy komlói férfit az unokája
2023. július 17. hétfő 17:30

A komlói rendőrök őrizetbe vettek egy 22 éves bácsalmási férfit, és kezdeményezték a letartóztatását.
A komlói nyomozók vasárnap gyanúsítottként hallgattak ki egy 22 éves bácsalmási férfit. Azzal gyanúsítják, hogy július 14-én 23 óra körül megjelent Komlón, a nagyszülei lakásán, és pénzt kért tőlük.
Az idősek azonban nem adtak neki, ezért a férfi kivette az ágyból a párna alatt tartott pénztárcát, amelyben közel 100 ezer forint és nagyanyja iratai voltak - írta a Police.hu.
A nagyapja meg akarta akadályozni, hogy az unokája elvigye a tárcát, amelynek az lett a következménye, hogy a férfi erőszakkal vette el tőle azt, ugyanis ököllel arcon ütötte.
A bántalmazás során az idős férfi könnyű, zúzódásos sérüléseket szenvedett.
A feltételezett elkövető az eset után elmenekült a helyszínről, azonban a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök két nappal később a lakhelyén elfogták, majd átadták komlói kollégáiknak. Ellene - őrizetbe vétele mellett - rablás bűntett elkövetése miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság, és kezdeményezték letartóztatását.
Forrás: BVMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Fotósok számára indul túra az...
- Orbán Viktor: kétszeres bűn, hogy...
- Már online is ki lehet tölteni a...
- Pécsi vásár: lassan betelik a pohár a...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- A pécsi István pince túlélt mindent:...

