Alkotói szabadságra ment, ezért nem koncertezett idén Pécsett a Punnany Massif

2016. július 10. vasárnap 15:33

Alkotói szabadságra ment, ezért nem koncertezett idén Pécsett a Punnany Massif

Nevezhetjük akár alkotói szabadságnak is a 2016-os évet a pécsi illetékességű hiphop zenekar, a Punnany Massif életében. Három év után új lemezzel rukkoltak elő, kevesebb fellépést vállaltak, viszont európai turnéra indulnak ősszel, az évet pedig a hangversenytermekre készült, akusztikus műsorral zárják majd. Lapunknak Farkas Roland, az együttes egyik alapítója mesélt jelenről és jövőről.

Országos ismertség, telt házas koncertek és több milliós nézettségű videók jellemzik az egyik legnépszerűbb hazai és még egy kicsit pécsi hiphop formációt. Annak ellenére, hogy a fiúk bizonyos tekintetben eltűntek kissé, van magyar toplista, ahol számolnak velük.

A Petőfi Zenei Díj versenyében az Év együttese, valamint Utolsó tánc című kisfilmjük az Év videoklipje kategóriában zsebelt be egy-egy jelölést, de az Év koncertje címért is harcba szálltak a fiúk. Felcser Máté, a Punnany másik alapítója pedig az Év előadója díjért indult. Ezen sikerek mellett legkedveltebb nótájuk, a 2011-ben debütált Élvezd lassan eléri a húszmilliós nézettséget a youtube-on, de a Zeneszöveg toplistán is a 17. helyen szerepel a dal. 

Különlegesnek számít az idei év a Punnany Massif életében, ugyanis komoly döntést hozott meg a banda.

- Kevesebbet lépünk fel idén, ezért lehet ritkán látni bennünket, Pécs is emiatt maradt ki - mesélte Farkas Roland, a zenekar egyik alapítója. Ez az oka annak is, hogy őszig csak a nagyobb nyári fesztiválokon lépnek fel a srácok.

Tavasszal új kislemezzel is jelentkeztek, ami egy lemeztrilógia második darabja, azonban erre a számtalan fellépés miatt az ígért egy helyett három évet kellett várnia a rajongóknak. Viszont az igazi, összetéveszthetetlen Punnany hangzás, a kreativitás, valamint az abszolút pozitív életszemlélet ugyanúgy jelen van a zenéjükben.

Ősszel akusztikus irányt vesz a zenekar, egy koncertturné keretein belül Pécsett is útba ejtik, ahol a Kodály Központban várják a zenekedvelőket. Év végén pedig a MÜPA-ban adnak akusztikus koncertet.

Októberben egy hosszabb európai turnéra indul a Punnany, a múlt évi pozitív visszajelzések hatására idén kétszer annyi országban lépnek fel. - Több állomás van az idei ütemtervben, zenélünk például Svájcban, Hollandiában, Németországban, Franciaországban, Angliában és Prágában is - magyarázta Wolfie. - Olyan helyekre megyünk, ahol a magyar közösség összetart, hiszen nekik mindig jó élmény játszani.

Bár, ahogy Roland is említette, idén ugyan kevesebbet fellépést vállalnak, mégsem a pihenésé lesz a főszerep nyáron. - Rengeteget próbálunk, készülnek az új dalaink, de marad időnk felkészülni a nagy koncertjeinkre is, elvégre mindenhol a nagyszínpadon zenélünk majd - mondta. - Mindezek mellett azért lesz szabad hétvégénk, amikor marad időnk magunkra is - tette hozzá.

 

 


Csepregi Veronika - Fotó: langologitarok.blog.hu