Aláírásgyűjtés a Vadász utcában
2008. július 01. kedd 21:50

Több mint kétszáz aláírást gyűjtött össze Bolla Zsolt, a tervezett út közvetlen közelében élő lakó, mert többedmagával attól tart, hogy megsokszorozódik a forgalom a 27-es busz jelenlegi útvonalán, amennyiben a Vadász utcát összekötik a Komját Aladár utcával. Szerintük az út elkészültével a surranópályának használt Hársfa úton közlekedők jelentős része erre a szakaszra özönlene.
Mint lapunknak elmondta, a városi közlekedésfejlesztési elképzelés lehetőséget ad az építkezésre, ezért a terület besorolását mindenképpen meg szeretnék változtatni - akkor is, ha Molnár Ferenc, a terület szocialista képviselője szerint az építkezésre még a következő évtizedben sem kellene számítani. Forrás ugyanis, mint mondta, nem áll rendelkezésre erre a célra.
Bolla Zsolt és társai szerint azonban most kell cselekedniük, ha meg akarják kímélni a kertes házas városrészt a még nagyobb forgalomtól. Úgy vélik, nemcsak a környék nyugalma kerülhet veszélybe, de az átmenőforgalom miatt csökkenne ingatlanjaik értéke is.
A terület képviselője, Molnár Ferenc mindenesetre lakossági fórumot kezdeményezett, amelyen meghallgatja a lakók félelmeit, s ismerteti a szabályozási terv részleteit.
Lapunknak azt mondta, hogy az összeköttetés csak azt a célt szolgálja, hogy a területre tervezett, EKF-büdzséből megvalósuló rekreációs park kikerülhessen az élénkebb járműforgalom alól. „A beruházás - ha egyáltalán lesz ilyen - nem azért valósul meg, hogy a 6-os utat, vagy a Hársfa utat tehermentesítse" - mondja a képviselő.
Utalt rá: sem buszközlekedést, sem szélesítést nem terveznek itt, tehát mindösze annyi a cél, hogy a célforgalomban részt vevők kikerülhessék a tervezett parkot.
A lakók ettől függetlenül kezdeményezni fogják az építési szabályzat módosítását - nyilatkozta munkatársunknak Bolla Zsolt.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...