Áder János köztársasági elnök is bedobja a csalit a polgárőrök pogányi horgászversenyén

2019. május 28. kedd 15:27

Frissítve: 2019. május 30. csütörtök 08:46

Áder János köztársasági elnök is bedobja a csalit a polgárőrök pogányi horgászversenyén

Frissítve: a Baranyai Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége elnöke korábbi közlésével szemben Áder János mégsem vesz részt a horgászversenyen. A hétvégén tartják a pogányi tónál az I. Országos Polgárőr 24 órás Horgászversenyt. A tervek szerint az eseményen Áder János köztársasági elnök is részt vesz, aki - híres pecás lévén - természetesen botot is ragad. 


Az ország minden részéről érkeznek polgárőrök most hétvégén a Pogányi Horgásztóhoz, ahol hagyományteremtő jelleggel huszonnégy órás versenyt rendeznek. Lapunk információi szerint az eseményen várhatóan Áder János is részt vesz, és természetesen a pecázást sem hagyja ki. A köztársasági elnök nagy horgász hírében áll, több alkalommal is felszólalt már a népszerű szabadidős tevékenység érdekében.

Cseh László, a Baranyai Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége elnöke munkatársunknak elmondta, a tervek valóban arról szólnak, hogy az államfő is érkezik a rendezvényre. Mint megtudtuk, Áder János a verseny fővédnökségét is elvállalta Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, illetve a Baranya Megyei Közgyűlést vezető Madaras Zoltán mellett.

A program szombaton reggel nyolc órakor kezdődik, ekkor indul a regisztráció és a helyek sorsolása. A verseny 11-től zajlik majd 24 órán keresztül, az eredményhirdetés vasárnap délben lesz. Az eseményre kétfős csapatok jelentkezését várják, megyénként illetve Budapestről 2-2 páros indulhat.

A kifogott halakat folyamatosan mérlegelik majd a Tavasz Horgász Egyesület tagjai, az uszonyosok ezt követően visszakerülnek a vízbe.

A rendezők sátorozási lehetőséget kínálnak, valamint szállás is rendelkezésre áll a közeli ligetben. A csapatok számára étkezést biztosítanak, ez szombaton egy vacsorát, vasárnap pedig reggelit és ebédet jelent.

A legjobb csapatok serleget és oklevelet kapnak, a legnagyobb kifogott halért cserébe pedig különdíj is jár.

Palotás Péter - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd