A Tüzér utcain még gondolkodnak
2010. november 30. kedd 18:57

Egyelőre még csak gondolkodnak a szociális intézményi szerkezet átalakításán, jövőre azonban - a koncepciót illetően - összehangolják az igényeket a lehetőségekkel - közölte Moór Eszter, a Népjóléti és Sport Bizottság elnöke a Tüzér utcai szociális otthon férőhelyszám-csökkentésével kapcsolatos megkeresésünkre.
Szerinte maga a döntés csak formális és adminisztratív jellegű volt, hiszen nem veszélyezteti az idősgondozást. A közgyűlésen azonban fenntartásukat fejezték ki a Jobbik képviselői azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az üresen maradó épületrészek sorsa, milyen szándékai vannak az önkormányzatnak a létesítmény hasznosítását illetően.
A bizottsági elnök szerint első lépésként aktualizálni fogják az intézmény állapotáról készült műszaki jelentést, majd egy átfogó szükséglet- és igényfelmérést követően döntenek arról, hogy az épület milyen formában szolgálja legjobban a város érdekeit.
Maga a telephely közismerten ramaty állapotban van, az udvari épületek bejáratához vezető rámpák balesetveszélyesek, csakúgy, mint a szakszerűtlenül épített belső utak és járdák. Az épületek semmilyen felújítással sem korszerűsíthetők, nagy ráfordítással sem tehetők használhatóvá.
A struktúra-átalakítás során fontos szempont lesz az is, hogy a jövő év végén jár le az izraelita hitközséggel kötött tízéves szerződés, melynek értelmében a város évi mintegy nettó tizenhárommilió forintért bérli a Tímár utcai szociális otthont. A kontraktus lejártával az itt ellátottak sorsáról is dönteni kell.
Képünk illusztráció.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Idén is megrendezik a magyar...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...

