"A Ravasz, az Agy és két füstölgő..."

A Pécsi Borozónál kedvelői vagyunk a pécsi borvidék termékeinek, sokszor elmondtuk már miért - remek adottságok, nemes hagyományok, bíztató fejlemények. Az ország többi részéről nézve viszont kevés látható (s még kevesebb kóstolható) abból, ami a környék pincéiben készül. Praktikusan nézve: a budapesti, szegedi vagy debreceni üzletekbe - ha reálisan nézzük - jórészt csak az Ebner és a Lisicza borok jutnak el.

Ráadásul a Pannon Borrégió TOP 25 versenyen a legeredményesebbek lettek, 3 boruk is bekerült a régió csúcsborai közé. Ezért akartunk mindenképp találkozni Lisicza Sándorral, és felmérni egy kicsit, mi az, amit az első kóstolásig érdemes tudni a pincészetről.
A helyszín Helesfa (függően attól, hogy ki mennyire ismerős a környéken), Szentlőrinchez és Pécshez közeli kis baranyai falu, sajnos a szegényebb fajtából. Kevés itt a munka, sok a lerobbant épület, és az utazónak útba se nagyon esik Helesfa, ahol pedig a hagyományok szépek. Vörösmarty is kóstolt a környéken, a kastélyban pedig regionálisan abszolút nyerő Nádassyak, a háború előtt Párizsból hoztak haza aranyérmet helesfai boraikért.

Apropó hagyomány, olyan Lisiczáéknak is van, még 1903-ban vették a szőlőt és a pincét felmenőik. Aztán elvették tőlük, majd visszakapták ugyanazt a területet, csak szőlő nélkül, azt az új gazdája kivágatta. A Lisicza család pedig újat telepített, nem volt ismeretlen előttük a szőlő. Lisicza Pista bácsit sokan ismerték a kutatóintézet munkája nyomán, majd a Pécsi Hegyközség elnökeként is. Az 1998-ban alapított családi vállalkozásban a munka dandárját a fiatalabb nemzedékhez tartozó Lisicza Sándor végzi, természetesen testvére, ifjabb Lisicza István segítségével.

Hogy borászatban jók, azt bizonyítja a cirfandli, a cserszegi fűszeres, a rozé és a sauvignon blanc, a borokat keresik éttermek, kereskedők és fogyasztók egyaránt. Emellett az a benyomásunk, hogy Lisicza Sándor példamutatóan működteti a borászatot, ahogy kell. 2006-ban a szaksajtó még meglepődve, újként vizsgálgatta az országszerte megjelenő pécsi borokat, amikor pedig a piaci megjelenés mellett döntöttek, két jelentős kereskedő is lecsapott boraikra.

A fiatal borászon látni, hogy sokat tudna mesélni a borkészítés technikájáról és művészetéről egyaránt, de nem akarja, hogy csak a művészieskedő pr-dumára emlékezzünk. Kóstoltat, kíváncsi a véleményünkre, de azt mondja, azzal a borral elégedett, amit keresnek az emberek, szóval, amit jól el tud adni.

Azzal jövök, hogy nekik azért mégis könnyű lehet, hiszen több boruk is országszerte hozzáférhető és népszerű, az Ipacs Géza-féle rókás címke elegáns, szellemes és kiugró, amikor pedig a tavasz végén beköszöntött a spárga-szezon az éttermekben és a gasztronómiában, mást sem ajánlottak hozzá a borértők, mint a Lisicza-féle pécsi Sauvignon Blanc-t. Nevet rajtam, azt mondja, lehet hogy így van, és persze büszke is számtalan dologra, de neki a kereskedők akkor is azt fogják mondani, hogy nehéz eladni a bort, mindig csak kevesebbért tudnák forgalmazni.

Amitől sokat várunk - ő is, mi is - az a Ravasz néven, kis rókatappancsokkal a címkén az üzletekbe kerülő két Ravasz. Egy fehér küvé (sauvignon blanc, pinot blanc és cserszegi fűszeres) és két vörös házasítás (a másik Ravasz és egy Ében fedőnevű). Engem persze meggyőz arról, hogy például a sauvignon blanc művelése, technológiája, előállítása ugyanannyi pénzbe kerül, mint egy nagy cabernet-válogatás, így feleannyit kérni érte nem racionális magatartás. Igaz, nem engem kell meggyőznie, hanem a kereskedőt. Hiszen a bor már kész, keresni fogják.

További cikkek borokról, gasztronómiáról a Pécsi Borozóban!

Radics M. Péter/Pécsi Borozó