A pécsről elhurcolt zsidókra emlékeztek a városban
2018. május 11. péntek 07:53

Május 9-én ismét a Pécsről elhurcolt zsidókra emlékeztek a Szent Egyed Közösség és a Pécsi Zsidó Hitközség szervezésében.
Tizenharmadik éve szervez emlékmenetet a Sant'Egidio Közösség és a Pécsi Zsidó Hitközség, amelyen a Pécsről 1944-ben elhurcolt zsidó származásúakra emlékeznek. Az esemény este hat órakor indult a pécsi ferencesek temploma elől, majd a zsinagóga előtt mondott beszédekkel zárult. A holokauszt-megemlékezésen Udvardy György pécsi megyéspüspök is részt vett, aki elmondta, jó az, hogy a város képes emlékezni azokra, akik mártírhalált haltak.
„Az emlékezéssel a jövőt is kémleljük, melyet békésnek akarunk látni. Ez a jövő azonban a mostani döntéseinkben veszi kezdetét. Az emlékezés legnagyobb feladata az, hogy segítsen minket önmagunk identitásának felfedezésében. Ha ezt meg akarjuk tenni, és képesek vagyunk áldozatot hozni érte, akkor biztos, hogy a jövő nem csak az egyén jövője lesz, hanem mindenkié. Az emlékezés nem teljes a megtérés nélkül, ami azt jelenti, hogy elengedjük azt, ami nem való hozzánk, ami nem identitásunk része, amivel nem a békét keressük." - hangsúlyozta a főpásztor. A megemlékezésen részt vett és felszólalt Schönberger András pécsi főrabbi, Hoppál Péter parlamenti képviselő, Goldmann Tamás, a Pécsi Zsidó Hitközség elnöke, a MAZSIHISZ alelnöke, valamint Nagy János a pécsi Sant'Egidio Közösség felelőse. A rendezvényen megjelent Páva Zsolt Pécs polgármestere, Mellár Tamás parlamenti képviselő és több pécsi közéleti személyiség is. A résztvevők, zsidó szokás szerint, egy-egy követ hoztak az emlékezés jeleként, amelyet a zsinagóga melletti dombormű mellett helyeztek el.
A Szent Egyed Közösség szerint a béke olyan kiváltság, amit csak a mások iránt érzékeny, és a másikat tiszteletben tartó emberek tarthatnak meg. Mint mondták, különösen fontosnak tartják, hogy a fiatal generációk - akik egy békés Európában nőnek fel, és nem tapasztalták meg a háborút - tudják, hogy mi történt városunkban 74 évvel ezelőtt.
Pécsett a MÁV-bérházban és annak környékén alakítottak ki gettót a zsidó származásúak részére 1944. május 8-án. Itt mintegy kétezer embert zsúfoltak össze, majd először a Lakics-laktanyába, majd július 4-én Auschwitz-Birkenauba hurcoltak el mintegy négyezer embert - férfit, nőt, gyermeket - a származásuk, vallásuk miatt. A Dunántúl című újság május 9-én adta hírül a gettó megnyitását.
Forrás: PEM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Újjászületik a Nagyharsányi...