A PDSZ rosszat sejt és nyílt levelet írt a közétkeztetés miatt
2011. szeptember 22. csütörtök 07:15
Nyílt levelet intézett az önkormányzat Oktatási és Kulturális Bizottsága elnökéhez, dr. Hoppál Péterhez csütörtök hajnalban a PDSZ pécsi ügyvivője, Nagy Erzsébet.
A sajtóhoz is eljuttatott anyag szerint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Pécsi Ügyvivő Testülete többször kérte, hogy olyan időpontra tegyék a bizottsági ülések idejét, hogy azon tisztségviselőjük részt tudjon venni. Ezzel szemben az a gyakorlat, hogy a bizottság az oktatást érintő napirendeket is a délelőtti időpontokban tárgyalja, amin egy tanár a munkaideje miatt nem tud részt venni, ráadásul most "az egyik napirendi pont számos családot, gyermeket érint".
Nagy Erzsébet így folytatja:
"A bizottsági ülés 1. napirendi pontjában olyan téma szerepel, amellyel kapcsolatban kezdeményeztük az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum összehívását, amelyre mindeddig nem kaptunk érdemi választ (csak az ügyintéző személyének változásáról érkezett értesítés). A gyermekétkeztetési nyersanyagnorma 15%-os emelése, amely maga után vonja a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekvédelmi ellátások, oktatási nevelési intézményekben biztosított szolgáltatások térítési díjairól szóló 14/2011. (lll.22.) önkormányzati rendelet módosítását is, jelentős többletterhet ró a szolgáltatásokat igénybevevőkre, a gyermekeket nevelő családokra.
A közétkeztetésre kiírt előző közbeszerzési pályázat azért volt eredménytelen, mert az ajánlatok alapján lényegesen többe került volna a feladatellátás, mint a jelenlegi formában. Felmerül a gyanú, hogy a 15%-os normaemeléssel és az ahhoz kapcsolódó térítési díj-emeléssel valójában megnyitják az utat egy új, immár eredményesnek mondható pályázatnak, amelyben a jelenleginél lényegesen drágábban szolgáltató vállalkozó is eséllyel lehet győztes. E döntéssel az önkormányzat voltaképpen a szülőkre hárítaná azt a többletköltséget, amely miatt érvénytelenítették a közétkeztetésre kiírt előző közbeszerzési pályázatot.
Annak érdekében, hogy a szolgáltatást igénybevevők számára is kedvező megoldás születhessen, kérjük, hogy a közétkeztetés feladatellátását először az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórum keretén belül vitassuk meg, és csak ezután kerüljön e kérdés a tisztelt Bizottság napirendjére!
Pécs, 2011. szeptember 22.
Tisztelettel:
Nagy Erzsébet sk.
a PDSZ városi ügyvivője"
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...
- CPAC Hungary - Orbán Viktor: Brüsszel...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Csak akkor érvényes a szavazólap, ha...
- Döglődik-e a bolognai rendszer?
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Orbán Viktor szerint nem érdemes...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Kiderült, hány sasmadár lakja a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

