A menekültválság is téma volt a táblabírák találkozóján
2016. február 02. kedd 13:25

Dr. Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla elnöke Clemens Lückemann, a Bambergi Táblabíróság elnökének meghívására 2016. január 29-én részt vett a Bambergi Táblabíróság illetékességi területéhez tartozó bírák, ügyészek, közjegyzők és ügyvédek számára megrendezett hagyományos évnyitó ünnepségen.
Az eseményen az igazságszolgáltatás mintegy 150 képviselőjét Jens Eue, a Tartományi Közjegyzői Kamara elnökhelyettese köszöntötte, majd a bajor igazságügyminiszter képviseletében Frank Arloth, az Igazságügyminisztérium hivatalvezetője mondott beszédet.
2016 kihívásai között a menekültkrízis kezelését, ezzel összefüggésben a szabadságjogok védelmét, a biztonságos és rendezett együttélés biztosítását emelte ki.
Az internetezés sötét oldaláról, a kiberbűnözésről Thomas Janowsky főügyész tartott előadást. A témának az adott aktualitást, hogy 2015-ben Bambergben állították fel Bajorország Internetes Bűnözés Elleni Központját. Szakértők szerint tavaly Németországban hozzávetőleg 3,4 milliárd euro kár származott az internetes bűnözésből.
A Bambergi Táblabíróság és a Pécsi Ítélőtábla elnöke 2014. márciusában írt alá a két bíróság közti partnerségi megállapodást. A megállapodás részét képező hospitációs program első állomásaként 2015. szeptemberében két pécsi táblabíró vett részt tanulmányúton a bajor partnerbíróságon.
A mostani találkozó alkalmat nyújtott arra is, hogy a tanulmányút tapasztalatait az elnökök személyesen is megvitathassák és a jövőben kamatoztathassák, hiszen 2016. szeptemberében a hospitáció folytatódik, ekkor a pécsi bíróság fogad két bajor bírót.
Képünkön: dr. Makai Lajos.
Forrás: Pécsi Ítélőtábla
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- A strandok többségében május második...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Egy magyar városban megtilották a...

