A kormány támogatásával újabb nyolc, elektromos busz állt munkába Pécsett
2023. február 27. hétfő 13:00

Újabb nyolc, tisztán elektromos meghajtású busz állt munkába Pécsen,a kormány 1,2 milliárd forintos forintos támogatásának is köszönhetően. A Mercedeseket hétfőn, a Széchenyi téren adták át.
Újabb 8 elektromos autóbusszal bővül a pécsi autóbuszflotta a Zöld Busz Program részeként.
Az autóbuszok darabonkénti vételára töltőberendezéssel együtt nettó 190 millió forint. A járműve 12 méter hosszúak, 74 utast tudnak szállítani.A beszerzés után a pécsi közösségi közlekedésben naponta részt vevő buszok mintegy húsz százaléka tisztán elektromos meghajtású lesz.
Az új járművek megvásárlását az állam 1, 2 milliárd forinttal támogatta.
Péterffy Attila, Pécs polgármestere az ünnepségen azt mondta, a most átadott nyolc Mercedes fontos, de csak kis része annak a hatalmas projektnek, amellyel a vezetésével zöld, okos, klímasemleges, fenntartható, élhető és vonzó várossá kívánják Pécset alakítani.
Kóbor József, Pécs LMP-s zöldbiztosa némileg groteszk módon az akkumulátorokról üzemelő járművek gyűrűjében helyeselte ismét azt, hogy a pécsi önkormányzat elutasította az akkumulátorgyár építését.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Demján: az új kormány sem tehet csodát
- Gyermekkorában elégette verseit a két...
- Válságértekezlet a belvárosért
- Már nemzetközi versenyeken is...
- Csípős hajnal után csodálatos nap vár...
- Újabb három baranyai drogdílerre...
- Egyelőre nem akadtak az eltűnt 11...
- Börtönbüntetést kapott férje...
- Máris támadnak a pollenek, elindult a...
- Két autó ütközött, lezárták a 66-os...

