A Kodály Központ tervezői kapták "Az év belsőépítésze" díjat
2011. április 13. szerda 14:01
A pécsi Kodály Központ belsőépítészeti munkájáért "Az év belsőépítésze - 2010" díjat vehette át szerdán a Rádóczy László-Tolnai Zsolt István tervezőpáros.
A díjat 1998-ban Laki Péter, a Laki Zrt. vezérigazgatója alapította. Idén tizenharmadik alkalommal ítélte oda a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata a legkiemelkedőbb, különleges tervezői értékekkel bíró épület tervezőinek. Az aranyozott bronz emlékplakettet Finta József, a zsűri elnöke, a kitüntetéshez járó egymillió forintos jutalmat pedig Laki Péter adta át az építészeknek - tudatta az MTI-vel Laki Péter vállalata.
"Megtiszteltetés a díj, főleg, hogy másodszorra vehetjük át, ha jól tudom ilyen még nem fordult elő a kitüntetés történetében" - válaszolta Tolnai Zsolt István az MTI megkeresésére. A tervező beszélt arról is, hogy - bár az építész szakma is válságos helyzetben van - bízik benne, hogy továbbra is lesz kereslet az igényes építész munkára, és ezek elnyeréséhez a díjjal járó ismertség előnyt jelent majd számukra.
A díj kiírására 21 pályázat érkezett. A zsűri a megvalósult mű eredetiségét, a részletek összehangoltságát és az elkészült alkotás művészeti értékeit vette számba. A pécsi Kodály Központ egységben képes szólni az épület egészével - értékelt a zsűri. Az épület különlegessége az egy híján ezer nézőt befogadó nagyterem, amely elsősorban hangversenyek, koncertek számára kedvező, ugyanakkor kisebb átalakítással ettől eltérő akusztikai igényű funkciókra (opera-, balett- és egyéb koreografált előadások) megrendezésére is alkalmas.
A helyiség konferenciák plenáris előadóterme is lehet, de megfelelő helyszín különböző rendezvények, bálok, könnyűzenei koncertek számára is. A lejtős földszinti zsöllye síkpadlóssá tehető, a széksorok hátsó karzat alá történő betolásával - írta le a két tervező a központot.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

