A karácsony összehozta egy kertvárosi tízemeletes közösségét, együtt díszítették fel a fenyőfát
2020. december 24. csütörtök 09:40

Minden alkalommal, amikor meglátják, mosolyt csal a tízemeletes épület előtt álló, szépen feldíszített fenyőfa a házban élők arcára. Az ötletgazda, Nemeskéri Imréné lapunk munkatársának elmondta, a gyerekek és szüleik örömmel csatlakoztak a felhíváshoz. Olyan embereknek is örömet tudtak így szerezni, akik magányosan élnek.
A kertvárosi Tildy Zoltán utcában nemcsak a kivilágított ablakok és erkélyek miatt karácsonyi a hangulat, hanem egy szépen feldíszített fenyőfának köszönhetően is. Az 51-es számozású házban ugyanis egy jó közösség él, akik Nemeskéri Imréné felhívására fogtak össze.
- Úgy gondoltam, hogy ebben a nehéz helyzetben különösen örülnének a lakótársaim annak a kezdeményezésnek, hogy közösen díszítsük fel a házunk előtt álló fenyőfát - idézte fel a hölgy, akitől egyáltalán nem idegen a közösségért való cselekvés, rendszeresen vesz részt jótékonysági akciókban.
Mint felidézte, egy felhívást tett közzé a lépcsőházban és a liftben, amelyben azt írta, a gyerekek szeretnék meglepni a házban élőket, és ehhez karácsonyi díszek szükségesek, amelyeket a kihelyezett kosárba helyezhetnek el.
A kezdeményezésnek örültek a lakók, múlt hét péntekig gyűltek a különböző díszek, szombaton pedig eljött a nagy nap.
- Nagyon izgatottak voltak a gyerekek, a szüleik elmondása alapján alig várták, hogy szebbé varázsolhassák a fenyőt. Ebéd után munkához láttunk, és a lelkesedésnek köszönhetően egy szép karácsonyfával gazdagodott az utca. Vasárnap közös gyertyagyújtást is tartottunk. Jó látni, hogy amikor a házban élők lemennek, és elhaladnak a fa mellett, mosolyognak. - fogalmazott Nemeskéri Imréné.
Hozzátette: rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, az arra járók többsége is megcsodálja a Tildy Zoltán utca 51. előtti díszes fenyőt.
Palotás Péter - Fotó: Györkő Zsombor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Kezdők is kipróbálhatják magukat...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...