A kampánycsend kitolásáról
2010. április 11. vasárnap 21:08

Az Országos Választási Bizottság este hét óra előtt közölte, hogy országszerte meghosszabbítja a kampánycsendet. A döntés szerint egészen addig életben marad a kampánycsend, amíg be nem fejeződik az összes szavazás az összes szavazókörben.
A döntéssel a Pécsi Újság.hu-nak név nélkül nyilatkozó alkotmányjogász nem ért egyet. Szerinte a választásról szóló 1997. évi 100. törvény szerint az országgyűlési választások végét a köztársasági elnök választás kiírásáról szóló határozata szabályozza, ebben pedig az szerepel, hogy a voksolás első fordulója 2010. április 11-én reggel 6 órától este 19 óráig tart. Ezt a lapunk által megkérdezett jogász szerint az OVB nem bírálhatja felül.
- Az alkotmány lényege, hogy a szabályokat be kell tartani, de mivel nem lehet mindent szabályozni, ilyen esetekben az ésszerűségnek kell érvényesülnie - reagált a felvetésre Ádám Antal professor emeritus alkotmányjogász. - Én ésszerűnek tartom a döntést, hiszen akkor, ha előre nem látható okból az eredetileg kiírtnál tovább tart a szavazás, akkor a kampánycsendnek is tovább kell tartania.
Hasonlóan látja a helyzetet Csefkó Ferenc közigazgatási jogász is, aki szerint a jelenleg is sorban álló választópolgárok nem a saját hibájukból nem tudták leadni szavazatukat.
- Jogpraktikus döntés született, amit a szavazáshoz való jog szempontjából elfogadhatónak tartok - mondta el Csefkó Ferenc közigazgatási szakjogász. - Ha az OVB nem hozza meg ezt a határozatot, akkor bizonyos számú választópolgárt kizárt volna a szavazásból, ami viszont az első forduló végeredményét, és így a második forduló megrendezését is befolyásolta volna.
Csefkó Ferenc hozzátette, nem tartja kizártnak, hogy később jogszakmai vita keletkezik a döntés alkotmányosságáról.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Negyvennyolc határsértőt tartóztattak...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Pénteken is kitart a hőség,...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Még hétfőn is számíthatunk esőre,...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Az összes baranyai járásra riasztást...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...