A hatékonyabb ellenőrzések és a több turista miatt emelkedett a város bevétele

2019. október 28. hétfő 12:28

A hatékonyabb ellenőrzések és a több turista miatt emelkedett a város bevétele

Pozitív folyamat indult el Pécsett az idegenforgalmi adó vonatkozásában. Az önkormányzat évek óta a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektet a szállásadók ellenőrzésére, amelynek látható eredménye van a bevételek tekintetében. Persze, ehhez az is kellett, hogy a város ismét a turisták egyik kedvelt úti céljává váljon.


Az év első hét hónapjában több mint 168 ezer vendégéjszakát regisztráltak a pécsi szálláshelyeken, amely arányaiban nagyjából megegyezik a 2018-as és a 2017-es számokkal. Mivel a városlátogatások időszakának elsősorban az őszi hónapok számítanak, várhatóan az év végéig a Pécsett eltöltött vendégéjszakák száma 320-350 ezer körül alakul majd, így esély van arra, hogy tavalyi jobb eredménnyel zárul az esztendő.

A pécsi önkormányzat lapunknak küldött adataiból kitűnik, hogy az idegenforgalmi adó révén befolyt bevételek egyértelmű növekedést mutatnak. Míg 2017-ben körülbelül 86,5 millió forintot, addig tavaly már csaknem 89,4 milliót fizettek a közös kasszába a szálláshelyek üzemeltetői.

Mint arról korábban lapunkban beszámoltunk, a városháza nagyobb hangsúlyt fektet az ellenőrzésekre, ennek köszönhetően pedig jelentős mértékben emelkedett az úgynevezett adómorál - magyarul: becsületesebbek a szállásadók.

Az önkormányzat egy külön vendégkönyvet rendszeresített azok számára, akik nem számítógépes programmal vezetik a hozzájuk érkezők nyilvántartását. Megtudtuk, napjainkban már minden érintett adóalany ezt használja, méghozzá a tapasztalatok szerint szabályosan.

A városháza tájékoztatásában kitérnek arra is, hogy az ellenőrzések során igyekeznek a mentességi szabályokat minden kereskedelmi szálláshelyet üzemeltető vállalkozóval tisztázni. A rendelet értelmében az idegenforgalmi adó mértéke minden megkezdett vendégéjszaka után naponta négyszáz forint, amelyet a szállás díján felül számolnak fel. A jogszabályok alapján azonban mentesség jár például, ha a szálláshelyet igénybe vevő nem töltötte be a tizennyolcadik életévét.



Képünkön:
turisták a Széchenyi téren.

Palotás Péter