A Dunántúl legnagyobb városa Pécs - de négy év alatt tízezer fővel csökkent a lakosság
2015. március 19. csütörtök 22:47

A 2010-es népszámláláskor még éppen hogy meghaladta a százötvenezer főt Pécs lakossága, azóta viszont jócskán a lélektaninak is mondható határ alá esett a megyeszékhely népessége. A helyzet drámaiságát tükrözi, hogy húsz év alatt több mint húszezer, az utolsó négy évben pedig több mint tízezer ember tűnt el Pécsről - ráadásul az átlagéletkort tekintve egyre idősebbé válunk.
Pécs (a fővárost nem számítva) ugyan még mindig a negyedik legnépesebb magyar város, mitöbb, a Dunántúl legnagyobb városa, azonban ha a népesség fogyása nem lassul, elképzelhető, hogy néhány éven belül át kell adnia ezt a helyet Győrnek.
A statisztikai hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a baranyai megyeszékhelyen tavaly 146 851-en éltek, míg Győrött 128 902-en. Csakhogy: míg utóbbi város lélekszáma emelkedik (nyilván az ipari fejlesztéseknek köszönhetően), Pécsé ezzel szemben folyamatosan csökken, méghozzá igen komoly ütemben.
A KSH adatbázisából kiderül többek között, hogy 1994-ben még több mint 172 ezren lakták a várost, attól kezdve azonban már nem nőtt, hanem esni kezdett a lakosságszám. 2010-re 157 ezerre olvadt, a 2011-es népszámlálás időpontjában ugyan még éppen meghaladta a 150 ezret (egészen pontosan huszonhét fővel), tavaly viszont már csak 146 581 ember lakta Pécset.
Így állnak másutt
Debrecenben tavaly 203 ezren éltek, ötezerrel kevesebben, mint 2012-ben.
Miskolcot akkor 161 ezren lakták, a borsodi megyeszékhely lakossága két év alatt öt és félezerrel esett vissza. Szeged lakossága megközelítette a 162 ezret, az utóbbi egy évben emelkedett a város népessége.
Győré úgyszintén, ott 128 902-en éltek tavaly.
Vagyis két évtized alatt több mint húszezerrel lettünk kevesebben, az utolsó négy évben pedig több mint tízezerrel, vagyis a fogyás üteme is gyorsult.
Az okok között első helyen továbbra is a természetes fogyás áll, azaz többen halnak meg, mint ahányan születnek. Nemcsak Pécsett, az egész megyében: 2012-ben például Baranyában 3762 fővel csökkent a lélekszám, ami több mint felerészben a természetes fogyásból adódott, emellett a nagyobb mértékű belföldi, és a kisebb hányadot képviselő külföldi vándorlási egyenleg is negatív volt - tehát többen költöztek el, mint ahányan a megyét és Pécset választották lakóhelyül.
A jövőt illetően nem adhat okot a bizakodásra az sem, hogy a megye népességének korösszetétele némileg kedvezőtlenebb az országosnál, vagyis több az idős ember, mint másutt. Száz gyermekkorúra Baranya megyében 127 időskorú jutott tavaly, míg országosan 119. Pécsett ez az arány ennél is rosszabb, száz gyermekre csaknem 145 idős esett.
B. E. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Kezdők is kipróbálhatják magukat...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...