45 ezer látogatót várnak a Rockmaratonra
2011. június 16. csütörtök 18:45
Százharminc fellépőt és 45 ezer látogatót várnak Magyarország meghatározó rockfesztiváljára, a július 4. és 10. között immár tizenegyedik alkalommal megrendezendő pécsi Rockmaratonra.
Horváth László programszervező csütörtökön, a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Malomvölgyi Arborétumban kialakított 63 ezer négyzetméteres területen a hazai rockélet kiválóságai mellett 16 külföldi együttes ad koncertet a keményebb zenei műfajok kedvelőinek.
A helyszínen felállított négy színpadon olyan magyar zenekarok, illetve zenészek lépnek fel, mint a Tankcsapda, a Beatrice, Deák Bill Gyula, Hobo, Kalapács, a Hétköznapi Csalódások, a Pokolgép, az Akela, s mások mellett az Ossian is.
A külföldiek közül tiszteletét teszi a fesztiválon az idén 30. születésnapját ünneplő angol Napalm Death és a thrash metált játszó Evile, a svéd Dark Tranqulity és az új norvég black metál formáció, a Watain.
Elfogadta a meghívást a Magyarországon először fellépő The Casualties, a latin zene és a metál fúziójával világhírűvé vált szintén amerikai Ill Nino és a világ egyik legnépszerűbb folk-metál zenekara, a svájci Eluveité is.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy napközben színes, érdekes, szórakoztató programokkal várják a fesztiválozókat. Lesz rocktörténeti kvíz, vizespólóverseny, arcvadászat, a civil rendezvények keretében pedig szó lesz az egészségmegőrzésről, a környezettudatosságról és az előítéletek elleni küzdelemről is.
Varga Zoltán, az esemény főszervezője megjegyezte: 2011-re jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajtottak végre, hogy kielégítsék az előadók komoly színpad- és háttértechnikai igényeit és emeljék a látogatóknak nyújtott szolgáltatások színvonalát.
A helyszínen összesen 2400 négyzetméter területet fedtek be, 4,5 kilométer kerítést építettek, a vizesblokkokkal együtt pedig 24 konténerházat telepítenek. A fesztiválbelépők árát ugyanakkor alacsonyan tartották, így a Rockmaraton a szervezők szerint olcsóbb a hasonló színvonalú fesztiváloknál.
A beruházásokra és a kedvezményes jegyárakra alapozva a tavalyihoz hasonlóan 42-45 ezer embert szeretnének vendégül látni, és remélik, hogy a mérsékelt áron kínált ételek és italok fogyasztása is jelentős lesz. Példaként említette, hogy tavaly az egyhetes fesztivál résztvevői összesen 30 ezer liter sörrel oltották szomjukat.
Csizi Péter, Pécs fideszes alpolgármestere a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy Pécs, mint a kultúra városa ugyanúgy várja a rockzenészeket és rajongóikat, mint az országos színházi találkozón fellépő társulatokat és közönségüket.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Ellopta majd eldobta a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Óriási DNS-t építettek a Boszorkány...
- A Baranyában medvehagymát gyűjtők...
- Megérkezett az ötszázadik új autóbusz...

