400 mázsával kevesebb szőlő
2010. augusztus 20. péntek 18:58

- Tavaly augusztus 7-én szedtünk először szőlőt, idén augusztus 23-án kezdődhet a szüret a zenit és a bianka szedésével. Az igazgató úgy véli, a 2009-es nagyon korai időpont volt, s bár idén kétségtelenül később kezdődik a betakarítás, mégis ez az időpont van közelebb a szokásoshoz.
Az intézet munkatársai által végzett termésbecslés alapján akár 18 százalékkal is kevesebb szőlőlé kerül a hordókba. Ennek egyetlen oka, hogy a virágzáskor rendkívül csapadékos és hideg időjárás uralkodott.
- Ez főleg a peronoszpórának, de a botrytisnek (szürkerothadás) is kedvezett.
Az igazgató mégis megkönnyebbülten beszél a problémáról, hisz más borvidékeken, főként Észak-Kelet Magyarországon, sokkal jelentősebb lesz a terméskiesés.
- Arról nem is beszélve, hogy láttam olyan birtokokat, még itt a Dél-Dunántúlon is, ahol 70-80, de akár 100%-os is a kár - meséli Kozma Pál. Szerinte ez a rosszul megválasztott, esetleg hanyag védekezés következménye. Arra a kérdésünkre, hogy nem kellene-e berendezkedniük a borászoknak az ilyen állandósulni látszó szélsőséges időjárásra, az igazgató azt válaszolta, 50-70 éve nem volt ilyen hideg és nem hullott ennyi eső a szőlő virágzásakor.
- Még korai lenne farkast kiáltani, de a termelőknek kétségkívül nagyobb gonddal kell eljárniuk a védekezés tekintetében - jelentette ki az igazgató.
S. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...