Újra megrendezik a fizika napját a SZTE-n

2017. január 24. kedd 10:30

Újra megrendezik a fizika napját a SZTE-n

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE): szombaton a résztvevők betekinthetnek a laboratóriumokba, maguk is végezhetnek kísérleteket, megismerkedhetnek az intézményben folyó tudományos, oktatási tevékenységgel, és kiderül az is, hogy az órákon megszerzett tudás milyen széles körben hasznosítható a munkaerőpiacon - közölte Szalai Tamás, az SZTE Fizikai Intézet közkapcsolati felelőse az MTI-vel.

Az SZTE Fizikai Intézetének Dóm téri épületében tizenöt standon mutatnak be látványos és többségében kipróbálható kísérleteket, szimulációkat. A látogatók - akik közt a korábbi esztendőkben a diákok mellett szép számmal akadtak szülők és más idősebb érdeklődők - megismerkedhetnek színes optikai jelenségekkel, a kvantumfizika rejtélyeivel, láthatnak elektrosztatikus "villám-show-t" és végezhetnek okostelefonos méréseket is.



A vendégek bepillantást nyerhetnek a csillagrobbanások, gravitációs hullámok és fekete lyukak világába. Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai a mikrovilág titkaiból tárnak föl néhányat, fény és élet témakörben pedig interaktív biofizikai foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar udvarán tavaly felállított, monumentális, 11 méter magas légnyomásmérő eszköz, a Torricelli-cső működése is megfigyelhető majd.

Szabó Gábor akadémikus, az egyetem rektora látványos előadáson mutatja be kedvenc kísérleteit, Szatmáry Károly professzor pedig Élet keresése az Univerzumban címmel beszél az űrkutatásról. Ezen a napon az egyetem fizikai laborjai közül is bepillanthatnak néhányba a vendégek, így például a Nagy Intenzitású Lézer Laboratórium kisebb csoportokban fogadja majd a látogatókat.


A fizika napján részt vesznek korábbi fizika szakos hallgatók, akik beszámolnak arról, milyen széles körben hasznosítható az egyetemen szerzett tudás: a diákok találkozhatnak Junior Prima díjas kvantumfizikussal, orvosi képalkotó berendezéseket fejlesztő cég munkatársával, illetve fizikusként a pénzügyi szférában dolgozó fiatal szakemberrel is. Emellett a szegedi lézerközpontot működtető ELI-ALPS Kft. és a Hobré Laser Technology Kft. is bemutatja standjain a karrierlehetőségeket és az egyetemmel való együttműködésüket.

MTI - Fotó: Facebook