Újabb mesefal a gyermekklinikán
2010. július 21. szerda 14:36

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikájának dolgozói és a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei együttesen választották ki azokat a falfelületeket, ahol ezután jól ismert mesefigurák várják a beteg gyermekeket - hiszen ők szívesebben mennek vizsgálatokra, ha a kórházi környezet is színesebb és barátságosabb.
Magát a programot tíz évvel ezelőtt indította útjára néhány édesanya, amely azóta országos méretű akcióvá nőtte ki magát. Szentgyörgyvári Károly, a szeretetszolgálat pécsi vezetője elmondta, hogy a közel húsz éve működő szervezet mindenkihez szólni szeretne, így jelen esetben a gyerekeken keresztül juthatnak el a szülőkhöz, akiknek sok segítséget adhatnak a kis betegek ellátása során.
Dr. Decsi Tamás, a gyerekklinika igazgatóhelyettese közölte, hogy a pécsi intézmény nemcsak megyei, hanem regionális szinten is fogadja a gyógyulásra váró kicsiket, amit bizonyít, hogy évente tízezer fekvőbeteget, összességében pedig százezer járóbeteg látnak el a rendeléseken.
A szakorvos kiemelte, hogy szükség van a társadalom egészére ahhoz, hogy a klinika betegellátó tevékenységének színvonala megmaradjon, és hogy a kis betegek jobb hangulatban tölthessék el azokat a kényszerűen kellemetlen perceket, amelyeket a vizsgálatokra való várakozás során kénytelenek eltölteni.
H. L. B. - Fotó: Kováts Judit
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Üzent Donald Trump: Orbán Viktor...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- A csütörtöki volt az év eddigi...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...

