Tudománykommunikációs verseny indul egyetemistáknak
2016. október 14. péntek 16:30

Természettudományi, műszaki, informatikai és matematika szakos egyetemista hallgatók számára SCI-indikátor címmel indítja el első országos tudománykommunikációs versenyét A Nők a Tudományban Egyesület.; a jelentkezési határidő november 7.
A verseny célja, hogy a résztvevők képesek legyenek közérthető nyelven megismertetni tudományos területüket a nagyközönséggel, valamint, hogy kilépjenek a laboratóriumból és támogatókat találjanak kutatásaik, ötleteik megvalósítására - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
A pályázóknak mindössze egyperces, saját készítésű videóban kell bemutatniuk egy tudományos ötletet vagy kutatást. A döntősök mesterkurzuson vehetnek részt és saját mentorral fejleszthetik kommunikációs és előadói képességeiket. A felkészítés után a résztvevők látványos, kreatív előadásokkal és kísérletekkel mutatkoznak be élő adásban az Ustreamen keresztül.
A legjobb pályázatokat, az előselejtezőbe került versenyzőket, a legeredetibb ötleteket és kutatási témákat az interneten mutatják be. A győztes ellátogathat a CERN svájci központjában, a világ legnagyobb részecskegyorsító fellegvárába, A díjak között van: egy hónapos szakmai gyakorlat a Ustream - an IBM Company budapesti fejlesztőközpontjában, valamint a Google marketing elméletének és gyakorlatának megismerése.
Egy versenyző részt vehet a Szertár tudománykommunikációs mentorprogramjában, és minden döntős bemutatkozik az MTA által szervezett 2017. évi Magyar Tudomány Ünnepén.
Mint írják, a verseny segítségével a fiatalok közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy megvalósítsák terveiket, és a tudományos pályán, valamint a versenyszférában is érvényesülni tudjanak.
MTI - Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Várhatóan nem emelkedik a...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....

