Tóka Attila festményeiből nyílt kiállítás a Zsolnay Negyedben
2015. december 04. péntek 11:18

Csütörtökön este rendezték a PTE-BTK Kommunikáció és Médiatudományi Tanszékén, a Zsolnay Negyedben Tóka Attila egyéni kiállítását a Fogd a kezem Alapítvány szervezésében, s egyúttal a Fogyatékos Emberek Világnapját is megünnepelték ezen a napon a résztvevők.
Tóka Attila első egyéni kiállítását tekinthették meg az érdeklődők a rendezvényen, amelyre sokan eljöttek, köztük fogyatékkal élő vendégek és egyetemi hallgatók is.
Tóka Attila Down-szindrómában szenvedő, rendkívül tehetséges fiatalember.
A tárlaton az alkotó több festményét is kiállították. Az alkotáshoz segítségre van szüksége, mert önmagától egyébként nem választ sem anyagot, sem színt, de ha már a kezében tartja az ecsetet és előtte van a felület, jelképszerű rácsokat (amiből több is volt a kiállításon), állatokat és házakat fest le - mondta a kiállítás megnyitóján Zsin Bence, a kiállító egyik segítője, akivel mint kiderült, bensőséges kapcsolatot ápol.
A Fogd a kezem Alapítvány folyamatos fejlődésen megy keresztül minden téren. A kiállításon többen felszólaltak, köztük Zámbori Tamás, aki azt is kiemelte, hogy jövő nyáron ünnepli 25. évfordulóját az alapítvány, s egyúttal minden érdeklődőt meghívott a jubileumot köszöntő rendezvényükre.
Képünkön: Tóka Attila a kiállítás megnyitóján.
Pauska Petra
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már dolgoznak a jobb világosításon az...
- Trombitásból lett igazgató
- Szakmák napja lesz Mohácson áprilisban
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Nyoma veszett egy tizenhat éves pécsi...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Durván emelkedik az influenzások száma

