Rohanás kampusztól kampuszig
2010. december 03. péntek 18:57

A Bologna-rendszer bevezetésének egyik következménye, hogy a PTE-BTK-n gyakorlatilag mindenki több szakot végez egyszerre, hiszen az ún. minorképzés keretében kötelezően fel kell venni egy másik szak óráit is.
Annak tehát, aki - mondjuk - szociológiát tanul és minorként politológiát is hallgat, a költözés után gondot okozhat, hogy időben beérjen az előadásokra. Eddig ugyanis mindössze a Rókus utca és az Ifjúság útja közt lévő háromszáz métert kellett leküzdeni a félórás szünet alatt, jövőre azonban már a ZSKN-ig kell buszozni.
A kar az órarend tervezésekor csak azt tudja megoldani, hogy ne legyen egyidőben két előadása is a hallgatóknak, azt azonban már nem, hogy napközben ne kelljen az egyik kampuszból a másikba szaladnia.
A Lakliáné Lajtai Zita, a PTE-BTK tanrend elkészítéséért felelős ügyvivőjétől megtudtuk: pontos tervet még nem dolgoztak ki a karon, de igyekeznek majd úgy kialakítani az órarendet, hogy az a legkevesebb kellemetlenséggel járjon. Az mindenesetre biztos, hogy a szünetek nem lesznek hosszabbak.
Ha szűkösen is, de elméletben át lehet érni az Ifjúság útjáról a ZSKN-be, a kettes busz ugyanis tíz perc alatt teszi meg a Petőfi utca és a Balokány közti távolságot. Persze el is kell sétálni a megállóba, a Balokányból pedig a kulturális negyedbe (és valószínűleg a buszra is várni kell), így könnyen előfordulhat, hogy a harminc perces szünet kevésnek bizonyul majd.
Képünkön a PTE-BTK Ifjúság úti épülete látható.
Palotás Péter - Fotó: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szombaton is borús, de legalább enyhe...
- Több mint húsz éve kínálja Beck...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Elbonthatják a PMFC stadionját, a...
- Egyhetes, országos rendőrségi razzia...
- Hetek óta nyoma veszett egy 14 éves...
- Tízéves kislányra lőtt...
- Visszaállítják a sorkatonai...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...

